3. rész

Elhagyjuk az otthonunkat

Három hónapja már, hogy elkezdtünk gyakorolni. Az elején kicsit fura volt, mert nemigen tudtuk, mire számítsunk. De ezalatt az idő alatt rengeteg dolgot tanultunk. A csapatmunkánkat magas szintre fejlesztettük és amíg együtt gyakoroltunk, igazán megkedveltem őket. A sok edzés alatt nem csak egymást ismertük meg, hanem a képességeinket is. Mona és Eclipse idősebb volt nálam, így ők már tudtak tüzet lőni, és amikor ők is elkezdtek Zeusznál tanulni, igazi kis mesterlövészek lettek. Nightcry és én inkább a repülésre szántunk több időt, aminek meg is lett a hatása. A harmadik hónapban már mind együtt repültünk a pályákon. Azelőtt sohasem voltam olyan boldog, mint mikor velük voltam. De semmi sem tart örökké...


Aznap éppen a pályán voltunk és úgy döntöttünk, átmegyünk Zeuszhoz a szigetre. El is indultunk, de valami furcsa volt. Útközben mindig láttunk más sárkányokat, de most egyet sem láttunk. Akkor még nem figyeltünk rá különösebben, mentünk tovább. Azonban amikor megérkeztünk oda, ahol az ölvészek szoktak pihenni, már éreztük, hogy baj van. Egy sárkányt sem találtunk, helyette viszont mindenhol égésnyomok voltak, és egy olyan lény szaga, amit akkor éreztem először. Megpróbáltuk megkeresni Glow nyomait, de semmit nem találtunk. Rossz előérzetünk volt, ezért elindultunk hazafelé. Még csak félúton jártunk, amikor észrevettünk sok fura dolgot, amik a vízen úsztak. Mindegyiken magas oszlopok voltak, amikre hatalmas rongyokat erősítettek. Fogalmunk sem volt, mik lehetnek azok.  Úgy éreztük, azonnal haza kell mennünk. De amikor odaértünk, azt kívántam, bár soha ne tettük volna. Szörnyű látvány volt. Ahol azelőtt a fészkek voltak, ott csak egy rakás hamu maradt. Ahol a kis sárkányok játszottak, ott akkor riadt sárkányok futkostak. Ahol az idősebb sárkányok gyűltek össze, ott feküdt rengeteg sárkány, köztük Imperial is... Élettelenül... A szememmel rögtön a szüleimet kezdtem el keresni, ahogy a többiek is a sajátjukat. Eclipse szülei a halott sárkányokon hevertek, szintén élettelenül. Amikor észrevette őket, azonnal leszállt és kétségbeesetten sírni kezdett. Azóta sem hallottam olyan szívszaggató hangot, mint az volt. Ekkor ismét megéreztem azt a szagot, amit már a szigeten is. Megláttam egy fura lényt Eclipse felé rohanni. A testén rongyokat viselt, a feje tetején és az állán hosszú fekete szőrzete volt. Akkor láttam először embert, bár akkor még nem tudtam, hogy mi az. Eclipse belefeledkezett a bánatába és nem vette észre.
- Eclipse! - kiáltotta Mona kétségbeesve, de már késő volt.
Az ember elkapta Eclipset és bedobta egy nagy vas ketrecbe, ami tele volt kis éjfúriákkal. A másodikban rengeteg sárkánytojás volt, amiket a fészkekből szerezhettek. A tekintetem átsiklott a harmadikra, amiben megláttam a szüleimet és még néhány felnőtt sárkányt, köztük Mona és Nightcry szüleit. Ahogy Mona is észrevette őket. Leszállt és a ketrechez ment, de ott rengeteg hasonló ember volt és Monát is bezárták. Szegénynek esélye sem volt.  Ekkor már nem tudtam elnyomni magamban a haragot. Leszálltam az első embertől nem messze és rákiáltottam.
- Hé! Mégis mit gondoltok?! Nem tehetitek ezt!
De ebből persze csak annyit hallott, hogy egy sárkány üvölt. Az emberek nem értik, amit a sárkányok mondanak. Viszont az ordításomra felfigyel és megfordult. Amikor meglátott, azonban olyan történt, amire nem számítottam. Arra gondoltam, hogy majd megpróbál elkapni. De ehelyett ámultan nézett rám a többi emberrel együtt.
-E-ez meg mi?- jött ki végül a száján. Meglepődtem, azt hittem nem képesek beszélni.
-Ez világoskék!- mondta egy másik.
-Ezt megszerzem magamnak!- kiáltotta egy harmadik, majd kirontott a tömegből és felém rohant.
Én azonban számítottam erre és elé nem sokkal egy plazmabombát lőttem a földre, amitől megtorpant, Nightcry és én pedig Felröppentünk. Azonban  megálltam a levegőben és lekiáltottam.
-Ezért még bosszút állok rajtatok!
Elindultunk, de még hallottam magam mögött, ahogy az emberek kiabálnak, de nem értettem mit.
Alacsonyan repültünk az erdőben, hátha találunk még valakit, de hiába. Végül leszálltunk egy kicsit pihenni.
-Most mi lesz velünk? - kérdezte Nightcry remegő hangon. Láttam rajta, hogy bármelyik pillanatban elsírhatja magát.
-Fogalmam sincs. De itt nem maradhatunk.
-Azt mondod, hogy hagyjuk el az otthonunkat? De mi még kis sárkányok vagyunk. Hosszú ideig nem tudunk még repülni! Egyedül ennivalót sem tudunk szerezni! És nem tudhatjuk mi van a szigeten túl! - egyre riadtabban beszélt. Sajnos az volt a baj, hogy igaza volt. Ekkor az mellettünk lévő bokor zörögni kezdett. Az egyik kis éjfúria jött elő, aki a szomszédos fészekben lakott.
-Fogatlan? - kérdeztem bizonytalanul, mert nem voltam biztos benne, hogy nevezzem. Eredetileg Fogi volt a neve, de a többiek Fogatlannak keresztelték át, mert mindig visszahúzva tartja a fogait.
-Thunderblue! - kiáltotta, miközben odafutott és megölelt minket.
-Mi történt itt?- kérdeztem tőle. Úgy emlékeztem, mikor eljöttem a fészekben aludt, ezért ott lehetett, mikor történt.
-Nagyon gyorsan történt minden. Arra lettünk figyelmesek, hogy a vízen furcsa dolgok közelednek. Mikor megérkeztek, azok a fura lények jöttek le róla. Volt közöttük egy, amelyik elől ment és mikor meglátta a csapatot, azt mondta, hogy mi az ő tulajdona vagyunk. Páran rájuk támadtak és ekkor kezdett minden rosszra fordulni... - itt sírni kezdett - Megölte őket és mindenkit aki megpróbált ellenállni. A csapaton kívül minden másfajta sárkányt elpusztítottak, kivéve azokat, akik megadták magukat. - elcsuklott a hangja és nem is tudott megszólalni, csak zokogott.
-És a kis sárkányokat és a tojásokat mind elvitték?- kérdezte Nightcry, aki közben Fogatlant ölelgette és próbálta nyugtatgatni.
-I-igen.Vagyis, volt egy kis siklósárkány, aki velem együtt menekült, de nem tudom hová lett.- mondta halkan.
-Keressük meg, hátha itt van még a közelben.-mondtam, majd elkezdtem szimatolni, hátha érzek valamit.
-Rendben - egyeztek bele mindketten.
Futni kezdtem, de nem jutottam messzire, mert egyenesen nekiütköztem a kis siklónak.
-Hé!- pattant fel rögtön harciasan.
-Oh. Ne haragudj. Éppen téged akartalak megkeresni.
-Miért?-még mindig harcias volt.
- Hogy ne légy egyedül. Mi elhagyjuk a szigetet. Velünk jössz?-kérdeztem tőle kedvesen.
-Igen. De ne hidd, hogy a segítségetek kellene. Siklósárkány vagyok, a lángom a Nap tüzével éget! Bármikor meglennék egyedül is. Akár le is győzhetlek titeket. - a hangján hallottam, hogy fél tőlünk.
-Persze, elhiszem én. -feleltem neki kedvesen.

Végül mi négyen elindultunk, fogalmunk sem volt hova, de el kellett mennünk. Egy sziget, ahol az elpusztult társaink vannak... Nem tudtunk volna ottmaradni. Nagyon sokat repültünk az óceán felett, de semmit nem láttunk, csak vizet. Sötétedni kezdett már, mire találtunk egy kisebb szigetet, ahol megpihenhettünk. Kerestünk pár bokrot, ahol elrejtőzhettünk, majd elhelyezkedtünk.
-Egyébként neked mi a neved? - néztem a kis siklóra, mert eszembe jutott, hogy még nem is tudom, hogy hívják.
-Nekem még nincsen nevem - nézett szomorúan.
-Még nincs neved? - nézett rá Nightcry meglepetten.
-Nem kell név ahhoz, hogy megpörköljelek! Sikló vagyok, a lángom a Nap tüzével éget! - mondta, megint harciasra váltva.
-Akkor mi lenne, ha így hívnának? - jutott hirtelen eszembe. Erre a kérdésemre mind értetlenül nézett rám.
- Sunfire. Azt jelenti Naptűz. - magyaráztam nekik.
- Ez tetszik! - mondta lelkesen.
-Örülök- mosolyogtam rá.
Nightcry belecsípett az oldalába, mire elkezdtek hosszasan vitázni. Fogatlan és én jól szórakoztunk rajtuk és végül ők is csak elnevették magukat. Ebben a hangulatban aludtunk el.

Elég későn keltünk fel másnap. Mikor elindultunk volna, akadt viszont egy kis gondunk. Sunfire és Fogatlan arra akart menni, amerről a hajók jöttek. Én mentem volna velük, de Nightcry meg volt róla győződve, hogy nem lenne értelme és csak minket is elkapnának. Barátok vagyunk, nem hagyhattam őt magára. Így hát elbúcsúztunk, megígértük egymásnak, hogy még találkozunk, majd elindultunk. Aggódtam értük egy kicsit, és reméltem, hogy nem esik bajuk.

Egy idő után viszont magunkért kezdtünk el aggódni. Már több mint 1 napja nem ettünk semmit és nem láttunk szigeteket, csak sziklákat. Aztán azt hittük csoda történt. Megláttunk két felnőtt nőstény sárkányt egy kisebb sziget szélén. Leszálltunk hozzájuk, de vigyáztunk, nehogy megtámadjanak. Az egyikük egy szörnyennagy rémség volt, de a másikról nem tudtam megállapítani, hogy mi.
- Öm... Ne haragudjanak, de tudnak nekünk segíteni? - kezdtem beszélni, de magam is elcsodálkoztam azon, hogy milyen erőtlen a hangom.
- Oh szegénykéim! Mi történt veletek? - jött oda hozzánk a szörnyennagy rémség.
Elmeséltük nekik, mi is történt, úgy láttam, kicsit lesokkolta őket.
-Ez szörnyű! Figyeljetek nálam van egy hely, téged be tudlak fogadni - nézett kedvesen Nightcry-ra - de rólad sajnos nem tudok gondoskodni - nézett rám szomorúan.
Ekkor odaállt elém az ismeretlen fajta sárkány.
-Talán be tudlak fogadni - kezdte kimért hangon - de fel kell készülnöd.- nézett rám szigorúan.
-Mire? - nem igazán értettem amit mondott.
-Ha úgy döntesz, hogy velem jössz,akkor szót kell fogadnod nekem. Meg kell tenned, amit mondok neked és hallgatnod kell rám.
-Rendben, megteszem. - néztem a szemébe. Szomorúságot láttam benne, valahogy éreztem, hogy nem akar bántani.
-Innentől kezdve más leszel, mint eddig voltál. Éppen ezért, válassz magadnak új nevet.
-Új nevet?-néztem rá kicsit furán.
-Igen. Mond hát, mi a neved?
Hirtelen nem tudtam mit mondani. Aztán eszembe jutott Sunfire. Felnéztem az égre. Alkonyodott.
-A nevem Nightfall.