Idegen barát
-Aurora! Hol vagy már?!- hallottam a szüleim hangját.
-Mindgyárt megyek! - kiabáltam le a lépcsőn. Te jó ég. Hogy lehet egy költözés ennyire zűrös? A szobám tele volt zsákokkal ás dobozokkal. És még mindig volt amit nem csomagoltam be. Hirtelen anya nyitott be, de mikor meglátta a szoba közepén a káoszt, ami név szerint pár ledobott ruhadarab és kacat volt, csak az órájára mutatott és kiment. Jah. A házunk egyike volt a kikötőben lévő sorházaknak, a szobám ablakából pedig szép kilátás volt a kikötőre és a tengerre. Oda mentem és kinézve láttam, hogy a munkások éppen csomagokat pakolnak fel. Köztük voltak a szüleimé is. Bár nagyon szerettük ezt a házat, át kellet költöznünk a közeli szigetre, mert a nagyi felügyeletre szorult és nem volt senki, aki tudna rá figyelni. Ránéztem a telefonom kijelzőjére. Fél tízet mutatott. Csodás. Nem mintha félnék a sötétben hajóra szállni vagy ilyesmi... Csak szerintem mehettünk volna nappal is. Na mindegy. Lassan indulnunk kellett és a cuccaim nem pakolták össze magukat...Hát nem próbálkoztam tovább. Átmentem a bátyám szobájába.
-Te figyu... Úgyis csak holnap jössz utánunk. Nem pakolnád össze a maradék cuccomat?-kérdeztem tőle "cuki kishúg" arcot vágva.
-Azért nincs időd sose összepakolni, mert túl sok szemetet tartasz.-felelte a gépe felé fordulva. Ennyit az aranyos pofimról.
-Mégis milyen szemétről beszélsz?-akadtam ki, szerintem jogosan.
-A sok értelmetlen hülyeségedről.
-Például?
-A 3 doboznyi sárkányos poszter, sárkányos könyv, sárkányos...
-Hé. Azt mondtam a "szemetet" sorold, ne kincseket.-háborodtam fel miközben forgattam a szemem.
-Hja. Persze persze. Úgyse tudlak meggyőzni. Gyagya vagy. Na jó. Menj csak, majd holnap viszem a cuccaidat. - fordult felém miközben egy hatalmasat sóhajtott.
-Kösziii-öleltem meg, majd visszamentem a szobámba. Azért a létfontosságú dolgokat magammal kéne vigyem...Ez jó is lesz. Felkaptam egy közepes méretű oldaltáskát, bele tettem pár tollat és ceruzát, telefon töltőt, fülhallgatót és egy könyvet, amiben üres lapok voltak. Készen is álltam. A vállamra kaptam és lebaktattam a lépcsőn, majd ki az ajtón a szüleimhez.
-Hát a cuccaid?-nézett rám értetlenül apa.
-Megbeszéltem Konival, hogy holnap hozza őket.
-Akkor rendben van. Indulhatunk is. -felelte. Boldognak látszott. Felszálltunk a hajóra. A szüleim a fedélzeten maradtak, de azt mondták, ha szeretnék aludni nyugodtan menjek. Ezt jó ötletnek tartottam. Lementem a hajó belsejébe, ahol szobát béreltünk. Függőágyak voltak felakasztva, kiválasztottam egyet, majd lefeküdtem. A táskámat magam mellé akasztottam, majd mikor elindultunk egy ideig néztem ahogy leng, majd elnyomott az álom.
Arra ébredtem fel, hogy kiestem a függőágyból, és valami iszonyatos hang jön a fedélzetről. Felpattantam a földről, a táskámat beletettem egy ládába, majd elindultam fölfelé. Azonban mikor megpróbáltam kinyitni a fedélzetre vezető ajtót, az visszacsapódott és orrba vágott.
-Aúúú, mi a fene volt ez? - zsörtölődtem, miközben az orromat dörzsölgettem. Másodjára óvatosabb voltam és teljes erőből nekifeszültem az ajtónak, ami nagy nehezen kinyílt. Kár volt kimennem. Odakint tombolt a vihar. Ahogy szertenéztem mindenfelé kétségbeesetten kiabáló embereket láttam, volt amelyikük köteleket tartott, volt aki futkosott és volt aki csak halálra rémült. Megpillantottam a kapitányt és rögtön odarohantam hozzá. Megpróbáltam túlkiáltani a vihart, de nem sikerült. A kapitány nem figyelt rám, a legénységet próbálta vezényelni. Hirtelen hatalmas reccsenést hallottam a fejem fölül. Felnéztem és az utolsó amit láttam, hogy felém zuhan egy törött árbóc darab.
5 év telt el azóta, hogy a völgybe érkeztünk Nightcryal. Az életkorom sárkányévekben is alig súrolja a felnőttkor alsó határát. Az életem a váltósárkányokkal sokkal jobban megváltoztatott, mint hittem. A testem megerősödött, az érzékeim sokkal érzékenyebbek lettek és én is óvatosabb lettem. Éppen reggel volt, ezért elindultam, hogy szerezzek egy pár halat a völgyön kívül. Éppen csak kirepültem, de rögtön meg is álltam. A víz nagy hullámokban fodrozódva érkezett a parthoz, nem úgy mint szokott. Vihar lehetett, valahol a tengeren. Nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, ezért tovább mentem, hogy fogjak egy kis reggelit. De ami történt, azt lehetetlen lett volna kiszámítani...
Amikor magamhoz tértem egy hideg, jeges parton találtam magam. Vacogtam, szinte teljesen kihűltem. Ahogy lassan felálltam, megláttam magam körül pár ládát és fatörmeléket. Biztosan a hajóról vannak. Odamentem, de egyet kivéve mindegyik zárva volt. Azt az egyet kinyitottam és a táskámat találtam benne. A doboz nem ázott át szerencsére. A cuccom alatt volt egy pokróc, azt rögtön magamra terítettem. Hol lehetnek a szüleim? Vajon jól vannak? Ők is itt vannak? De ami a leginkább foglalkoztatott: hol is az az itt? Elindultam a parton, hátha találkozom valakivel, de hiába. Végül leültem egy kidőlt fára és sírva fakadtam. Hol lehetek? Hol lehet mindenki? Olyan éhes vagyok. És annyira fázom. Ahogy a könnyeimet törölgettem, megláttam egy kupac halat magam előtt. Ezt mégis miért nem vettem észre eddig? Várjunk csak. Ezt valaki idehordta. Vagyis van itt valaki! Megmenekültem! De amikor úgy éreztem, van remény, hangos szuszogást hallottam magam mögött. Rögtön elképzeltem, hogy egy medve az, ezért lassan fordultam meg. De amit láttam, nem medve volt. Valójában sosem láttam olyat ezelőtt. Egy kék színű pikkelyes állat állt előttem, szárnyakkal. Ahogy a kék szemeivel az enyémbe nézett úgy éreztem, mintha a lelkembe látna.
Percek teltek el, de egyikünk sem mozdult. Alaposan végigmért, valószínűleg azt nézte, fenyegetést jelentek e. Hirtelen elindult elég nagy ívben, megkerült, majd leült a halak mellé. Követtem a szememmel a mozdulatot, majd figyeltem, ahogy enni kezd. Ahogy néztem, hangosan megkordult a gyomrom, amire felkapta a fejét.
-Bocsánat-mondtam neki, mintha értené. De mintha tényleg értette volna, félre billentette a fejét és enyhén megrázta, a lábával pedig felém csúsztatott 3 halat. Teljesen ledöbbentem.
-Te értesz engem?- ámultam el teljesen, mire jött a válasz, egy apró biccentés.
-Figyelj, ömm... Nem akarlak megbántani, de... Te mi vagy?-kezdtem lázba jönni. De erre csak értetlen arcot vágott. Most így belegondolva, olyan volt, mint mikor egy ember felvonja a szemöldökét. Miután megette a halakat felállt és elindult, de hirtelen megtorpant. Felszedett egy nagyobb fát, elém tette, majd tüzet fújt rá, amit ámulva néztem.
-Köszönöm...-mondtam még mindig ámulva. Ezután kicsit messzebb ment és....és kinyitotta a szárnyait és elrepült.
-Lehetséges, hogy...ez egy sárkány volt?
Miután sikerült felfognom a történteket, összeszedtem a környékemről a fákat, hogy tudjam mivel táplálni a tüzet. A halaimat felszúrtam kis ágakra, majd a tűzre tettem őket sülni. Miután megettem őket közelebb ültem a tűzhöz száradni. Közben egyfolytában a sárkányon járt az agyam. Lehetséges ez? A lények amiket annyira szeretek, léteznek? Fogalmam sincs. Elővettem a könyvemet és egy ceruzát, majd elkezdtem lerajzolni. Éppen befejeztem, mikor valaki rám kiáltott.
-Te meg ki vagy és mit keresel itt?
Egy fekete hajú, szakállas ember volt. Egy fekete sárkányon ült, ami olyan volt mint az előbbi...
