A kék sárkány jelképe
Beletelt pár napba, mire sikerült meggyőznöm Gnort, hogy készen állok egy vad sárkány megszelídítésére. Elmeséltem neki, hogy a sárkány megmentett mikor a szigetre kerültem és szerintem lenne esélyem. Ezek után úgy láttam, hisz nekem, de mikor elmondtam neki, hogy az a sárkány egy égszín kék éjfúria, a mosoly az arcára fagyott és úgy nézett rám, mintha őrült lennék. Egyáltalán nem értettem miért, de akárhogy is próbáltam kideríteni az igazságot, sem ő, sem a többiek nem voltak hajlandóak elárulni. Végül mikor indulni készültem, mert ugye nem hagytam, hogy eltántorítsanak a célomtól, Gnor végül úgy döntött, hogy elmondja.
- Rendben van. Mivel tiszteletbeli Dacos vagy már, jogod van tudni róla. Amióta az eszünket tudjuk, mindig is az Alattomos törzs volt a legnagyobb ellenfelünk. Kezdetben előnyben voltunk, mivel nekünk voltak sárkányaink, de egy idő után az Alattomosok vezetője úgy döntött, hogy befognak sárkányokat és erőszakos módon rájuk erőlteti az akaratát. Ez működött és a sárkányok engedelmeskedtek neki. Ez viszont még mindig nem volt elég, mert mi birtokoltuk a sárkányok bizalmát és szeretetét. Ezen kívül sok fúriánk is volt, akikkel éjjelente könnyen rajtuk tudtunk ütni, így a sárkányaik nagy részét sikerült kiszabadítani. Senki sem számított arra, amit ezután tettek. 5 éve történt. Az Alattomosok egész flottája elvonult messze a keleti szigetvilágig, ahol a legtöbb fúria élt. Amennyit csak tudtak elfogtak, a többit elpusztították. Viszont láttak ott valamit. Egy égszín kék éjfúria volt az. Még csak kölyök, de azt mondják, már akkor félelem nélkül ráordított a vadászokra, majd mikor el akarták kapni, elmenekült. Látom az arcodon, hogy nem érted, miért olyan különleges ez. Tudod a fúriáknál nagyon ritkák az élénk színek. Vagy sötétek, hogy beleolvadjanak az éjszakába, vagy nagyon világosak, hogy a havas tájon könnyebben el tudjanak vegyülni. De ha egy közülük élénk színű, akkor egyik csoporthoz sem tartozik. És mivel nem tud elrejtőzni, meg kell védenie magát. Van is egy legenda. Réges régen, mikor a törzsek még együtt éltek, a sárkányok még nem voltak a barátaink. Rengeteget harcoltak velük az emberek, aminek sok áldozata volt. Mikor úgy tűnt, hogy a törzseknek sikerül elfoglalnia a sárkányok területét, elbuktak. 5 fúria volt az, akik elpusztították a falut és elűzték az életben maradókat. 5 sárkány. Egy sárga, egy lila, egy zöld, egy élénk vörös és egy égszín kék. A legenda szerint ezek az élénk színű fúriák mind kegyetlenek voltak és könyörtelenek. Ha üldözőbe vettek valakit, addig nem nyugodtak, amíg a célpontjuk mozgott. Veszedelmes vadállatok voltak, megállíthatatlanok és démoniak. Az volt az első alkalom, hogy élénk színű fúriákról írtak feljegyzéseket. Ez a feljegyzés azonban nagyon régről származik és azóta sem látott senki ilyet. Mikor az Alattomosak meglátták azt a sárkányt, azt a pusztulás jeléül vették és próbálták minden áron megkeresni, hogy elpusztítsák. Viszont azóta sem találták meg. Ha te láttad azt a sárkányt és valóban megmentette az életed, az mindenképpen jót jelent. Talán valami jel. De bármi is, támogatunk téged. Csak érj vissza időben. Holnap után itt az éves találkozó a törzsek között. Idén a mi szigetünkön tartjuk és fel kell készülnünk. - mondta Gnor lelkesen.
-Húha. Köszönöm - mondtam még szinte magamhoz sem térve. Ez elképesztő. Most talán még motiváltabb lettem. Végül összeszedtem a holmijaimat, amikre úgy gondoltam szükségem lehet, majd elindultam. De meglepetésemre a többi tanonc a kapuban várakozott. Rám.
- Ti meg mit csináltok itt? - néztem rájuk kissé meglepetten. Nem számítottam rájuk. Vagyis inkább reméltem, hogy nyugodtan tudok majd haladni. Sajnos tévedtem.
- Mi is megyünk sárkányt szelídíteni. A faluban lévő fúriák nem fogadták el egyikünket sem. És nem te vagy az egyetlen, aki mindenképpen fúriát szeretne társául - mondta Izaya, Gnor fia. Őt kedvelte, ugyanolyan kedves és megértő, mint az apja és sokat segített tanulni a sárkányokról. Ez már nem mondható el a többiekről. Ők inkább jót mulattak azon, ahogyan bénázok. Persze van közöttük is normális meg kedves, de a többségük elég bunkó.
- Nyugi, nem fogunk rajtad lógni - nyugtatott nevetve Nelli. Így végül nyolcan indultunk el a faluból, hogy sárkányt szerezzünk. A többiek előre mentek, de Eva nem túl kedvesen megragadta a karomat és visszarántott. Értetlenül rá néztem, mire ő közelebb rántott és a fülembe sziszegett. Vagyis suttogott, de inkább sziszegésnek tűnt.
- Enyém lesz a kék éjfúria kis pisis. Nem veheted el tőlem - majd miután ezeket mondta elgáncsolt és nevetve ment a többiek után. Őszintén utálom ezt a lányt. Kikészít. Felszedegettem a közben kiborult cuccaimat, majd elindultam az úton. Előre rossz érzésem volt.
Azon a napon is a part felé vettem az utam. Már késő délutánra járt az idő. Valahogy fura érzés fogott el. Megálltam a parton és beleszimatoltam a levegőbe. Ismerős illatot éreztem. Ez ő volt! Megéreztem a lány illatát és elkezdtem követni. Az erdő felől érkezett az illat, így arra vettem az irányt. A bokrok hirtelen elkezdtek rezegni én pedig támadó pozíciót vettem fel, hátha mégsem ő az. De a következő pillanatban ő lépett ki a bokrok közül, így én is visszavettem a testtartásomat az eredeti pozícióba. Amikor észrevett, úgy láttam örül nekem.
- Szia. Ömm. Csak meg szeretném köszönni, hogy segítettél nekem - mondta félénken. Te jó ég! Nem képzelődtem! Ez tényleg értelmes! Hirtelen elgondolkodtam, hogy tudnék jelezni neki, hogy én is értem őt. Végül úgy döntöttem, hogy egyszerűen bólintok és rámosolygok. Erre ő is elmosolyodott. Hirtelen rezegni kezdett mellettünk a bokor, és a lány láthatóan kétségbe esett. A következő pillanatban egy fekete hajú lány lépett ki a bokorból. Mikor meglátott engem elvigyorodott, de ettől valahogy kirázott a hideg. Egyáltalán nem tűnt barátságosnak.
- Hát itt vagy drágám! Ne is figyelj erre kis senkire. Gyere ide - suttogta miközben kinyújtotta felém a kezét és elkezdett lépdelni. Ez kissé megriasztott. Ahogy a kék hajú lányra néztem, láttam rajta, hogy még mindig kétségbe van esve és a sírás határán van. Ebből arra következtettem, hogy a sziszegő lány az valamilyen módon erősebb és nem tud harcolni vele, de ha tudna megtenné. Úgy döntöttem hasonlóképpen üdvözlöm ezt a sziszegő kígyót, ahogy ő tette. Elővillantottam a fogaimat és amennyire tudtam, sziszegésre hasonlító hangon morogtam. Erre kicsit megtorpant és kissé hátrahúzta a kezét. Én megkerültem őket és a kék hajú lány mögé álltam. Már megvolt a tervem. Ha ő nem tud elvinni innen, akkor majd én.
- Hé, mit csinálsz? Te az én sárkányom vagy! - emelte fel a hangját hisztisen az a kígyó. Én pedig megfogtam a kék hajú két lábát, kinyitottam a szárnyaimat és erősen a levegőbe csaptam. Gyors iramban emelkedtünk felfelé majd repültünk tovább. Ahogy lenéztem, láttam, hogy a másik lány elképedve néz utánunk. A következő pillanatban viszont meghallottam, ahogy az "elraboltam" torka szakadtából elkezdett sikítani. Kicsit lassítottam a tempón, ami hatott, már nem sikított. De aztán megláttam a haját, ami lobogott a szélben. Elkezdtem gyorsabban repülni és gyorsan kanyarogni, amitől hullámzani kezdett. A lány arca mintha kezdett volna valami zöldes árnyalatot felvenni. Nem tehettem róla na! Tök jól nézett ki.
Már alkonyodott mikor leszálltunk. Alig tudtam elhinni. A sárkány felkapott és elrepült velem! Egy hegyi erdőben szálltunk le. Finoman megállt a levegőben és óvatosan lerakott, majd ő is leszállt. Azonnal felpattantam a földről és rá néztem. Attól tartottam, hogy Eva viselkedése miatt majd megharagszik vagy ilyesmi. Viszont mikor ránéztem nagyon aranyos volt. Mintha valamiféle bocsánatkérést olvastam volna le az arcáról. Aztán elkezdett szimatolni, egyre közelebb jött, majd megbökdöste a táskámat.
- Ja igen. Hoztam neked egy kis halat. - jutott hirtelen eszembe. Előhalásztam a táskámból a halat aztán óvatosan felé nyújtottam. Nem voltam biztos benne, hogy kéne odaadnom neki. Meglepődésemre finoman megfogta és kiemelte a kezemből. Gyorsan megette, majd hálásan rám nézett.
- Remélem ízlett. Jut eszembe. Be sem mutatkoztam. A nevem Aurora. Öhm... Valahogy meg tudnád értetni velem mi a te neved? - kérdeztem óvatosan. Furán éreztem magam, amiért ilyet kérek egy sárkánytól. Viszont úgy tűnt a sárkányok sosem fogynak ki a meglepetésekből. Kicsit megdöntötte a fejét, mintha gondolkodna, majd hirtelen felnézett az égre, utána a szemembe, majd ismét az égre.
- A neved Ég? Vagy Sky? - kezdtem agyalni. Megrázta a fejét, majd az ég felé kezdett bökdösni. Jobban megnéztem az eget. Alkonyodott.
- A neved Alkony? Vagy Nightfall? - találgattam tovább. Rám mosolygott és az egyik mancsával kettőt intett majd bólintott.
- Nightfall?
Hevesen bólogatni kezdtem, mire elmosolyodott.
- Akkor szia Nightfall. Örülök, hogy megismerhetlek.
Hát még én mennyire örültem neki. Meg finom halat hozott nekem. Olyan kedves volt tőle, hogy gondolt rám.
- Figyelj, ne haragudj, amiért a nyomodra vezettem Eva-t. Nem direkt volt. Eredetileg egyedül jöttem volna, de a többiek is elmentek sárkányt szelídíteni és Eva a nyomomba eredt. Nem tudtam lerázni. Az lett a mániája, hogy a te sárkánya vagy - kezdett beszélni hozzám. Egy szó felkeltette a figyelmemet. Megszelídítés. Félre billentettem a fejem ennél a szónál és láttam, hogy észre vette.
- A megszelídítés miatt nézel rám így igaz? A faluban, akik befogadtak, így hívják mikor kölcsönösen kiérdemlitek egymás bizalmát egy sárkánnyal és egyenrangú társakká váltok. - mondta nekem lelkesen. Ez nem is hangzott rosszul. Egyenrangú társak? Kölcsönös bizalom? Nagyon is nyugtatóan hangzott. Akkor már tudtam, hogy nem akar bántani engem és nem holmi rabszolgajelöltként tekint rám. Nem úgy mint azok a másik emberek. Egyszer láttam, hogy elraboltak egy sárkányt és addig bántották amíg nem lett belőle is agyatlan rabszolga. Amíg beszélgettünk, egyre sötétebb lett. A völgybe nem vihettem be embert, egyedül pedig nem hagyhattam, így összehúztam pár kidőlt fát, meggyújtottam, majd leheveredtem a tűz mellé. Aurora is követte a példámat és leült törökülésbe. A táskájából előhalászott valami emberi ennivalót és megette. Persze én is kiköveteltem magamnak egy kis darabot. Nem volt rossz ízű, de persze meg sem közelítette a friss hal fenséges ízét. Evés közben elmagyarázta nekem, hogy több törzs van és amelyikből ő jött most az sárkánybarát. Miután befejezte a vacsorát, hanyatt feküdt és az eget kezdte el nézni. Remek kilátás volt a tiszta égre, jól látszottak a csillagok. Az este hátralevő részében csillagképeket mutogatott nekem, én pedig igyekeztem megjegyezni őket.
Hideg volt az éjszaka és egy idő után vacogni kezdtem. Ezt Nightfall meghallhatta, mert közelebb jött és rám terítette az egyik szárnyát, ami jó meleget adott. Így merültem álomba. Mikor reggel felébredtem, sehol sem volt. Attól tartottam, hogy valami baj történhetett. De szerencsére nemsokára megjelent egy rakás hallal. Nekem is hozott párat, amiket felnyársaltam és a tűzre raktam. Láttam, hogy Nightfall furán néz rám.Szerintem valami olyasmit gondolhatott, hogy ezzel elrontom a halat. Reggeli után körülnéztem az erdőben. Közben folyamatosan beszéltem a sárkányhoz, ő pedig valahogy mindig reagált rá. Egy részen találtam egy kis tavat, amiből ittam is egy kicsit. A következő pillanatban azonban egy erős bökést éreztem a hátamon és beleborultam a vízbe. Hátranéztem és megláttam Nightfallt, aki nevetve beügetett a fák közé. Kikászálódtam a vízből és utána eredtem. Viszont akárhogy kerestem, sehogy sem sikerült megpillantanom. Kezdtem megijedni. Hirtelen recsegést hallottam a fejem felett. Felnéztem és megpillantottam az egyik fán. Rám mosolygott, aztán elillant a fák lombjai között. Bújócskázni akart. Úgy döntöttem belemegyek a játékba és követem. Ahogy az erdőben futottam az ágak recsegtek a lábam alatt, így tudta merre vagyok. Hirtelen megint recsegett felettem a fa.
- Megvagy! - kiáltottam mosolyogva, de ahogy felnéztem rögtön lehervadt a mosolyom. Nem Nightfall volt az. Fogalmam sem volt milyen sárkányt látok. A nyaka a testéhez képest aránytalanul hosszú volt, ahogyan a szárnyai is. Két hátsó lába volt csak. Olyan volt, mint egy szörnyennagy rémség, de mégis egészen más. A sárkány vicsorgott és morgott, ahogy lassan lefelé mászott. Hirtelen elengedte a fát és felém ugrott. A következő pillanatban Nightfall jelent meg, felém ugrott és a szárnyait körém csavarva odébb gurultunk. A másik sárkány földet ért, és ránk nézett. Nightfall védelmezően elém állt. Ahogy a másik sárkányt néztem, észrevettem, hogy ettől mintha egy kis meglepődést vettem volna észre rajta. A sárkány kinyitotta hatalmas szárnyait, felszállt alacsonyan a levegőben, majd pörögni kezdett, aminek hatására a szárnyaival bezúzta a fákat. Még egyszer ránk nézett, majd elrepült. Elképesztő volt, hogy egy éjfúria nagyságú sárkány, hogy képes ekkora pusztítást okozni. Ránéztem Nightfallra és ő is rám. Láttam az aggodalmat a szemében. Hirtelen eszembe jutott valami. Lehunytam a szemeimet és kicsit előre billentettem a fejem. Vártam egy kicsit, aztán éreztem, ahogy Nightfall feje hozzáér az enyémhez. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy ő is azt tette amit én. A kezemmel óvatosan megsimogattam a fejét. Úgy láttam nem zavarta, sőt el is mosolyodott. Hát sikerült.
Elővett a táskájából rengetek bőrt, valami kis vékony fémet, meg valami fonalat. Közben megállás nélkül valami nyeregről beszélt. Ha jól értettem, arra való, hogy tudjon ülni rajtam, miközben repülünk. Nekem aztán mindegy. Ha ettől abbahagyja a repülés közbeni sikoltozást, akkor benne vagyok. Miután összeérintettük a fejünket, megbeszéltük, hogy megengedem, hogy magával vigyen a falujába és megmutasson embereknek, de csak akkor ha bármikor hazajöhetek. Beletelt pár órába mire megértette mit akarok mondani, de végül sikerült. Utána az engedélyemet kérte, hogy varrjon nekem egy nyerget. Tetszik, hogy figyel arra amit én akarok. Végül el is készült vele és rám adta. Az elején elég fura érzés volt, de utána megszoktam.
Tettünk egy próbakört is. Már nem sikítozott, de még szoknunk kell. Este a tűz körül azt mondta, hogy holnap próbáljak meg ijesztő lenni. Nem értettem pontosan miért, de valami alattomos embereket kell megrémisztenem. Viccesen hangzott.
