6.rész

Sárkányok márpedig vannak!

- Ostoba, ostoba, ostoba! - gondoltam magamban, ahogy visszafelé repültem a völgybe. Hogy lehettem ilyen felelőtlen? Hiszen az egy ember volt! De mégis... Volt valami furcsa a szemében. Mintha értette volna a mozdulataimat. Mintha próbálta volna megérteni mit akarok. Mindegy. Legközelebb nem szabad ilyen óvatlannak lennem. Szerencsémre ő éppen ártalmatlan volt, de akár egy vadász is lehetett volna. Ahogyan tovább repültem a völgy felé, hirtelen eszembe jutott még valami. Az az ember megkérdezte tőlem, hogy mi vagyok. És így jobban belegondolva, a ruhája teljesen más volt mint a többi emberé akivel eddig találkoztam. És haja színe is kék volt. Ez furcsa. Lehet, hogy máshonnan való? Lehetséges, hogy arra nincsenek sárkányok? Ha ez így van, a lány nagy galibában lesz, ha összefut a többi emberrel. Minden esetre ez nem az én problémám. De ahogyan tovább repültem, egy fura érzésre lettem figyelmes. Képtelenség. Én tényleg aggódtam egy emberért? Ez nevetséges. Miközben ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, arra figyeltem fel, hogy visszafordultam és ismét a part felé repültem.

- Tessék? - kérdeztem vissza, mert nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam.

- Az Alattomosak kémje vagy és a sárkányainkat akarod mi?! -üvöltött velem a szakállas ember. Úgy tűnik ő csak így tud kommunikálni. Azóta zavaros dolgokat kiabál, mióta rám találtak a parton. Út közben is kiabált. Sőt, még itt a faluban is. És most a vallatóterem szerű épületben is, ahol úgy néztem az egész falu ott volt.

- Nézze uram, én nem ismerek semmiféle Alattomosakat. És miféle sárkányokat? Hiszen nem léteznek sárkányok. - néztem rá zavartan. Elég hihetőnek tűnhettem, mert a kiabáló ember hirtelen olyan arcot vágott, mint akit megpofoztak egy papuccsal. Nagyjából fél perces néma csönd következett, amit a falusiak hangos nevetése tört meg. Az ordibáló ember arca megenyhült nevetés közben, majd a szemét törölgetve normális hangon szólalt meg.

- Kölyök. Téged eddig barlangban neveltek? Hogy lehet, hogy semmit sem tudsz a sárkányokról?

- Úgy is mondhatjuk. Más vidékről érkeztem. Felénk nincsenek sárkányok - feleltem kicsit megnyugodva. A tömegből egy kisebb morajt lehetett hallani, ahogy az emberek sustorognak.

- Akkor illendő lenne bemutatkoznom. A nevem Gnor, én vagyok a Dacosos vezetője. Ő pedig itt a sárkányom Orkán - mutatott a mellette álló fekete állatra. A sárkány közelebb lépett, megszimatolt, majd egy fura hangot adott ki.

- Úgy tűnik kedvel - nevetett fel egy asszony, mint később kiderült, Ira, Gnor felesége.

- Nagyon szép sárkány. Milyen fajta? - kérdeztem ámultan, még mindig a sárkányt figyelve.

- Éjfúria.

Már egy hét is eltelt azóta, hogy azt az embert láttam. Naponta többször is elrepültem a partig, de egyszer sem láttam. Egy idő után kezdett feltűnni a többi sárkánynak a furcsa viselkedésem. 

- Hova mászkálsz mostanában? - kérdezte egyik nap Maya.

- Csak... Felderítek. Elütöm az időt.

- Ez egy elég gyenge hazugság, nem gondolod?

- Talán. Na jó - sóhajtottam és elmondtam neki a helyzetet.

- Értem. Nem tudom mi esélyt láthatsz az emberekben, de ez a te döntésed. Csak vigyázz magadra. - mondta végül kedvesen és megbökött. Mayával a kapcsolatunk nem hasonlít anya-fia kapcsolatra. Sokkal inkább olyan mintha a nővérem lenne, sőt ő is úgy viselkedik. Ezt nagyra értékelem benne. Felnéztem a völgy belső falára ahol a Nap sugarai már besütöttek. Ideje volt újra körülnézni a parton.

Csodálatos ez a hely. Egy hete érkeztem ide, de már rengeteg mindent tanultam. Gnor úgy döntött, hogy csatlakozhatok a tanoncokhoz. Rajtam kívül heten voltak, nagyjából velem egykorúak. Rengeteg mindent tanítottak a sárkányokról, a törzsükről, a szigetekről és úgy mindenről, ami nekik már megszokott. Az egyik nap a többieknek eljött az idő, hogy sárkányt válasszanak. Ez úgy működött, hogy a faluban sok a szelíd sárkány, akiknek nincsen gazdájuk. Közülük választanak azok, akik méltóak rá. Persze van mikor a sárkány nem fogadja el a lovasát, ilyenkor egy másikat kell választani. Ha nem sikerül, akkor kénytelenek lesznek egy vad sárkányt megszelídíteni, de az veszélyes. A faluban összesen 2 szabad éjfúria volt és ezt nem értettem. Egyszer megkérdeztem erről Gnort.

- Ez egy hosszú történet. Nem volt ám mindig így. Régen még rengetek fúriánk volt. De 5 évvel ezelőtt az Alattomosak megtámadták a szigetüket, az éjfúriák javát pedig vagy elrabolták vagy megölték. - mondta szomorúan. Ettől kezdve én is utáltam az Alattomosokat. Hogy lehet megölni egy ilyen csodás lényt? Viszont eszembe jutott valami más is. Szerettem volna én is éjfúrián repülni. De ehhez az kell, hogy megszelídítsek egy vad éjfúriát. És már azt is tudtam, hol keressem.