8.rész

Az éves összejövetel

Annyira izgatott vagyok. Au azt mondta, hogy várakozzak pontosan itt. Innen hallani fogom ha hív, de nem vesznek észre. Mikor elbúcsúzott, azt mondta, hogy legyek nagyon ügyes. Valamiféle versenyt is emlegetett. Csak fekszem itt, a fák árnyékában és várom, hogy megtudjam milyen izgalmak várnak még rám. Annyira izgatott vagyok.

Ahogy visszafelé baktattam a faluba, azon gondolkodtam, mit fognak gondolni. Eva biztosan elmondta mindenkinek, hogy Nightfall elrabolt. Biztos azt hiszik meghaltam. Még korán volt, olyan reggel 6 óra. De sietnem kellett. A többi törzs 10 körül érkezik. A Dacosokkal töltött idő alatt megtudtam, hogy van egy éves összejövetel, hogy megerősítsék a törzsek közti békét. Ilyenkor minden évben másik törzs területén rendezik ezt. Mikor megérkeznek, az egész egy körbevezetéssel indul. Majd egy hosszas versennyel folytatódik, amin minden tanonc részt vesz. A versenyszámok egy váltófutással kezdődnek, majd különböző fegyverek használata, például íjászat, baltahajítás, szekercével való vívás. Ilyesmik. Ezután egy akadályverseny jön, egészen az erdőn át. Aztán az egész fénypontja a sárkányverseny. Zászlókat kell összeszedni sárkányháton, amik el vannak rejtve. Kicsit kincsvadászat szerű. Már alig várom.
Mikor beértem a faluba, az egyik őr úgy nézett rám, mintha kísértetet látna. Tehát jól gondoltam. Elmentem a csarnokhoz és mikor bementem, hatalmas tömeg fogadott. Már javában folytak az előkészületek utolsó simításai. Megpillantottam Gnort a tömegben, így előre verekedtem magam a tömegben mire végül odaértem hozzá. Mikor meglátott, olyan volt, mint az őr.
- Ó hála Thornak! Hol voltál? Azt hittük meghaltál?
- Hát. Próbáltam sárkányt szerezni. - mondtam zavartan. Nem akartam, hogy idő előtt megtudja, hogy Nightfall itt van. Oda lenne a nagy belépőjének. Úgy láttam, elhitte a bukásomat. A következő pillanatban Ira ragadta meg a karom és rángatott el onnan. Mire észbe kaptam volna már egy létrán álltam és lámpásokat akasztgattam fel a csarnok külsejére.  Éppen kész lettem, mikor egy futár rohant a tér közepére és bejelentette, hogy a vendégek megérkeztek. Pont időben. Mind az öt törzs bevonult a térre az üdvözlés idejére: a Dacosok, az Alattomosok, az Őrzők, a Vadorzók és a Titánok. Ahogy ott sorakoztunk, érezhető volt egy kis feszültség. De én mégis a sárkányokat figyeltem. A Dacos sárkányokon nyereg volt, főként siklók és éjfúriák hátán. Az Alattomosok sárkányainak legnagyobb része fúria volt, de minden sárkányuk sebes volt. Rajtuk is volt nyereg, de tépettebb, és némelyikükön lánc is volt. Az Alattomosokat megfigyelve láttam, hogy az övükhöz ostor van erősítve. Szóval innen származnak a sárkányok sebei. Az Őrzők sárkányain semmi sem volt. Ők csak így ülték meg a sárkányokat. A Vadorzók sárkányai olyanok voltak mint a sámánok. Mindenféle sárkány, de mindegyikben közös volt valamiféle nyaklánc, maszk vagy valami kis lógó ami többnyire nyergekre és szarvakra voltak rakva. A Titánok sárkányai főként szörnyennagy rémségek és morajszarvak. Mindegyiken volt valami páncél. Hát, elég fura egy társaság ez. Ahogy a törzsfőnökök beszédeket tartottak és bemutatták egymásnak a gyerekeiket, olyan volt, mint valami családi összejövetel. A későbbiekben azonban észrevettem valamit. Mikor a körbevezetés zajlott, láttam, hogy az egyik fúria nem hajlandó megmozdulni, dacosan ellenáll az Alattomos gazdájának, aki ezért egy hatalmasat sújtott rá az ostorával. Mindenki undorodva nézte, de nem tett semmit. Nem értettem. De a sárkány továbbra sem mozdult. Jobban megnéztem. Egy albínó éjfúria, tele sebekkel. A pupillája teljesen összeszűkült. Ha belegondolok, hogy ez a sárkány akár Nightfall is lehetne, elborzadok. Nem bírtam tovább nézni és odamentem.
- Elnézést - szólaltam meg félénken, mert kissé féltem.
- Mi van? Valami nem tetszik? - morogta vissza. Hát igazán kedves, mit ne mondjak.
- Öm. Segíthetnék? - motyogtam, a sárkányra mutatva. Rossz ötlet volt. Az ember dühbe gurult és rám üvöltött.
- Szerinted nem értek a sárkányokhoz kislány? Talán te is szeretnél pár csapást?
Hirtelen nem tudtam mit felelni, de nem is kellett. Hirtelen ott termett mellettem az Alattomosok törzsfőnökének fia. Azt hiszem, Ren a neve.
-Elég volt. Feltartod a sort. Engedd, hogy segítsen. - mondta neki félvállról. Láttam, hogy a férfi megijed és odébb lép. A fiú intett nekem, hogy csak rajta. Én odaléptem az albínóhoz és halkan beszélni kezdtem hozzá. Ő egy pillanatig habozott, majd hirtelen elkezdett erősen szimatolni. Végül a karomnál állt meg az orra, pont ott, ahol Nightfall reggel nekem dörgölőzött. Furcsa volt. Mintha ismerős lenne neki az illat. Végül a pupillája kitágult, hagyta, hogy megsimogassam és velem jött.
- Nem is rossz Kék. - biccentett Ren.
- Tessék? - néztem vissza rá megdöbbenve.
- Nem rossz.
- Nem az. Minek neveztél?
- Kék. A hajad kék.
- Nem így hívnak. A nevem A...
- Nem érdekel a neved - vágott közbe és elsétált, mintha ott sem lettem volna. Én pedig hitetlenkedve néztem utána. Még hogy Kék! A körbevezetés után kaptunk 10 percet, hogy felkészüljünk a versenyre. Nelli hozott nekem egy egyenruhát, amit minden Dacos tanonc hordani fog a verseny alatt. Átöltöztem, majd odamentem a gyülekezőhelyre. Már csak 5 perc volt hátra, de addigra mindenki ott volt. Mindenki, kivéve Rent. Mivel mi vagyunk a házigazda, nekünk kell megkeresni. Eva pedig egy baráti taszítással jelezte, hogy az pedig én leszek. Elrohantam az egyik utcába, megnéztem a mellék utcába, a házak között, de semmi. Végül meghallottam a hangját az egyik ház mögül.
- Ne aggódj. Nem engedem, hogy téged is bántsanak.
Furcsa volt. A hangja lágy volt, nem úgy, mint az előbb. Mikor kiléptem a ház mögül, megláttam, hogy a sárkányához beszélt. Sötétkék éjfúria, vörös szemek, fehér folt a fejen, fekete farokvitorla és egy vágás a jobb szemén. Csak egy. A testét nem borították sebek. Nem gondoltam, hogy van Alattomos, aki nem szívtelen. Ráadásul pont ő. Mikor közeledtem, észrevett.
- Mi az Kék? Jöttél hálálkodni, amiért megmentettelek?
- Jöttem szólni, hogy ki fognak zárni, ha nem mész a helyedre gyorsan. - mondtam neki unottan, hogy ne lássa rajtam, mennyire idegesít. Azt hittem elindul, de megakadt a szeme a ruhámon.

- Te is tanonc vagy? Azt hittem valami földműves, az alapján, ahogy kinéztél. Hát, manapság már mindenki kaphat sárkányt. - sóhajtotta, mintha egy tragédia lennék. Aztán felült a sárkányára és elrepültek a helyszín felé. Én pedig futhattam vissza. Épp időben értem vissza, majdnem kizártak miatta. Ahogy végignéztem a többieken, kezdett lámpalázam lenni. A többi törzsnél mindenhol 6 tanonc volt. Mind erősnek és magabiztosnak tűntek. Az Alattomosoknál mindegyiküknek éjfúriája volt, köztük az albínó is akinek segítettem. Nálunk csak Izayának volt éjfúriája. Egy szürke, fekete fülekkel és sárga szemekkel. Ráadásul csak velem nem volt sárkány. Emiatt kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert láttam, hogy az emberek mutogatnak és suttognak. Várjatok csak amíg meglátjátok. A zsebembe dugtam a kezem és megszorítottam a benne lévő csigaházat. Még nincs itt az idő. A törzsfőnökök ismét beszédet mondtak, majd kezdődhetett a váltófutás. Bár ez az egész egy barátságos verseny, mégis mindenki nagyon komolyan vette. Mégis úgy láttam, hogy a törzsek tagjai viszonylag barátságosan beszélgetnek egymással. Végül rajthoz álltunk és indulhatott is. Úgy nézett ki, hogy a pályán több helyen álltunk és vártuk, hogy az előző átadja a kis zászlót, aztán fussunk tovább a következőhöz. Nálunk Eva volt az első és én az utolsó. Bár utálom őt, meg kell vallani szépen rajtolt és gyors tempója volt. Mivel mi nyolcan voltunk, a többiek hatan, ezért nálunk az első és utolsó között több váltás volt. Nagyon izgatott voltam ahogy figyeltem a versenyzőket. Aztán Nelli odaért hozzám és átadta a zászlót. Én amilyen gyorsan csak tudtam  megragadtam és elkezdtem a cél felé futni. Mikor oldalra néztem, láttam hogy elöl futok, de a következő pillanatban megjelent mellettem Ren.
- Hol a sárkányod Kék? - kérdezte, szándékosan lelassítva, hogy mellettem fusson és hallja a válaszom.
- Valahol - vágtam rá reflexből és gyorsítottam, hogy lerázzam. Semmi kedvem nem volt vele beszélni. De nem sikerült, gyorsabb volt nálam.
- Csak ismerd be, hogy nem sikerült megszelídítened egyet sem.
Ránéztem és már mondani akartam neki, hogy téved, de rájöttem, hogy nem tudnám meggyőzni. Ráadásul láttam az arcán, hogy jól szórakozik, miközben engem piszkál. Inkább előre néztem és elkezdtem még gyorsabban futni. Ő elhúzott mellettem és elsőként ért be. Én fulladozva álltam a célban, amíg a többiek beértek. Hát igen, a futás nem éppen az erősségem. A csapattársaim is odajöttek. eva persze jól leszólt, amiért nem nyertünk. Ez után már egyéni versenyek jöttek. Amikben persze szintén nem voltam túl jó. A szekercét alig bírom el, vívni vele pedig végkép nem megy. A célba lövésnél pedig jó, ha eltalálom a céltáblát. Persze mindenki jót nevetett rajtam, az élen Evaval és Renel. Jó, be kell ismerni, hogy ennek ellenére jól éreztem magam. Ezek után kaptunk egy fél óra szünetet, hogy felszereljük a sárkányainkat. Ekkor jött  a kínos rész. Mit tegyek?

Épp egy árnyas fa alatt pihentem. Felálltam és elmentem inni egy kicsit. Közben folyamatosan figyeltem, hátha meghallom, hogy Au hív. Ittam egy kicsit és pont elindultam volna visszafelé, amikor meghallottam. Egy éles, kürt szerű hang. Megráztam a fejem, hogy lerázzam a vizet aztán kinyitottam a szárnyam és felröppentem. A hang irányába suhantam, közben pedig válaszként üvöltöttem egyet. Legalább tudja, hogy úton vagyok. 

Már csak 10 perc volt. A többiek már mind felszerelték a sárkányaikat és a gyülekező téren beszélgettek. Az egyik Vadorzó észrevette, hogy velem nincs sárkány. Ezt nem is hagyta szó nélkül és szólt az ő törzsfőnökének. 

- Gnor. Annak a tanoncnak nincs sárkánya?  - mondta érdes hangon. Ő tűnt a legöregebbnek a főnökök között. De nem maradt ideje válaszolni, mert itt volt az idő bemutatkozni. Mindenki egyenként kiment és bemutatkozott a sárkányával együtt. Megtudtam, hogy az albínó fúria, akinek segítettem, Mona a neve. Ren sárkányát pedig Eclipsenek. Az Őrzőknél is volt egy fúria, ezen pedig meglepődtem, mert azt hittem, hogy csak a Dacosok és az Alattomosok ülnek fúriákon. Én megkértem Gnort. hogy hagy maradjak én utolsónak. Kezdtem ideges lenni. 

- Aurora. Használd Orkánt a verseny alatt. Kedvel téged, szóval engedni fogja. - mondta Gnor halkan. Ránéztem és egy mosolyt erőltettem az arcomra.

- Köszönöm. Tényleg. De nem lesz rá szükség.

Erre láttam, hogy megdöbbent. Aztán én jöttem. Kiálltam középre és próbáltam parancsolni a lábaimnak, hogy ne remegjenek. Nagyon reméltem, hogy Nightfall meghallja majd a hívásomat. Láttam a várakozó pillantásokat.

- A nevem Aurora. A Dacos törzs tiszteletbeli tagja vagyok. A sárkányom pedig Nightfall.

Erre többen összesúgtak és kuncogni kezdtek.

- És hol van ez a "te sárkányod" most? - kérdezte gúnyosan valaki a tömegből. A kérdésére feltartottam a mutatóujjam, jelezve, hogy várjanak. Belenyúltam a zsebembe és elővettem egy csigaházat. Olyan csavaros, tengeri csigaházat. Át volt lyukasztva, így ha belefújnak, kürtszerű hangot ad ki. A számhoz emeltem és ahogy csak bírtam, belefújtam. Harsány, éles és elég hangos hangja volt. Hallottam, hogy még vízhangzik a fák között.  Láttam, hogy türelmetlenül figyelnek. Aztán végre meghallottam Nightfall válaszát.Egy hangos üvöltés jött az erdő felől. Aztán a következő pillanatban előbukkant a fák fölött és felém repült. Aztán finoman lefékezett a levegőben és leszállt mellém. Körbeforgatta a fejét majd odadugta a fejét a kezemhez és finoman megbökdösött. Megsimogattam a fejét, közben hallottam, hogy az emberek susmognak. Felnéztem majd ismét bemutattam Nightfallt. Láttam, hogy az Alattomosok megzavarodtak, nem tudták eldönteni mit tegyenek. Aztán a törzsfőnökükre néztem és láttam, hogy közeledik.

Nagyon érdekes helyre érkeztem. Volt ott egy csomó ember és sárkány. Mikor leszálltam, köszöntem Aunak, ő pedig bemutatott engem. De kicsit megsértődtem, mert senki nem köszönt nekem. Mindegy is. Ahogy Au mellett álltam, éreztem, hogy feszült. Követtem a tekintetét és láttam, hogy egy nagydarab emberre néz. Elkezdett közeledni, közben pedig haragos volt az arca.

- Mit keres itt ez a sárkány?! - üvöltötte el magát. Én pedig felismertem őt. Elöntötte a testemet a düh. Ő volt az aki 5 éve megtámadta a szigetünket! Ahogy közeledett, kivillantottam a fogaimat, felvettem egy támadó pozíciót és ráüvöltöttem. Erre egy pillanatig megtorpant. Kihasználtam a pillanatot és ráugrottam. Leterítettem és lenyomtam a földre. Hirtelen emberek kezdtek felém futni több irányból. Én éppen készültem egy plazmabombát lőni az arcába, amikor meghallottam, hogy Au a nevemet kiálltja. Igaz is. Ő is itt van. Ha most lövöm le, azzal bajba sodornám őt. Hátraugrottam, megfordultam és odaügettem hozzá. Finoman megbökdöstem a kezét, ő pedig  megsimogatott. Hátranéztem és láttam, hogy a férfi feltápászkodik a földről, a többi ember megállt és figyelt. Miután felállt, bizonytalanul nézett rám. Én szembefordultam fele, kihúztam magam és ráröhögtem, hogy lássa, szánalmasnak tartom őt. Erre többen kuncogni kezdtek. A férfi pedig törött büszkeséggel hátat fordított, és visszament oda, ahol eredetileg állt. Ahogy jobban megnéztem a körülötte lévőket, felismertem még néhányat közülük. Aztán a sárkányokra nézve megdöbbentem. Felismertem Monat és Eclipset. Nem értettem. Miért vannak ők azokkal a szörnyetegekkel? Láttam rajtuk, hogy ők is felismernek engem. 

- Thunderblue? - kérdezte bizonytalanul Eclipse, de én elfordítottam a fejem. Nem akartam velük beszélni. Au megfordult és odament néhány emberhez, akiken olyan felső volt, mint rajta. Úgy döntöttem, jobb ha vele maradok, ezért követtem. Rajtam kívül egy fúria volt még ott, a többiek siklók voltak. Ők nem törődtek velem, de a fúria kedves volt. Azt mondta a neve Liliom. Megtudtam tőle, hogy most egy kincsvadászaton fogunk részt venni. Szeretem a kincsvadászatokat. Sokat játszottam Nightcryal és a többi kis sárkánnyal. 

Annyira megkönnyebbültem. Az Alattomosok vezérének nem tetszett Nightfall megjelenése, de mikor hallgatott rám, úgy láttam kicsit lenyugodott. Talán csak megijedt tőle. De úgy tűnik Nightfall emlékszik rá. Mondjuk ezt meg tudom érteni, elvégre miatta vesztette el az otthonát. De mégis. Miattam abbahagyta. Egy kicsit meghatódtam. Finoman megsimogattam a fejét, ő pedig halkan és aranyosan duruzsolt. A belépője után egy kicsit ledermedtek az emberek, de miután mindenki feleszmélt Gnor ismertette a szabályokat. Ez egy csapatjáték. Van ötféle zászló. Mindegyiken 1-1 törzs jelképe. Ezek el vannak rejtve valahol a kijelölt területen. Ezek érnek a legtöbb pontot, annak sorrendjében, hogy ki hányadikként ér be vele a célba. Ezen kívül vannak szalagok is. A szalagokat bárki felveheti és ha valaki beért a zászlóval, onnantól kezdve ha szalagokat is szerez a csapat, azok plusz pontok. Mind rajthoz álltunk és sárkányra ültünk. Alig vártam, hogy végre rajtoljanak. Ha ezt megnyerjük, az összpontszámokból még megnyerhetjük a versenyt. Aztán elhangzott a "Rajt!", mire mindenki kilőtt a levegőbe. Mindenki, kivéve mi. Nightfall ugyanis nem kezdett el repülni, hanem elfutott a fák között és eltűntünk a többiek szeme elől. Nightfall futás közben elfordította a fejét, hogy rám tudjon nézni. 

Ahogy ránéztem, láttam a szemén, hogy hálás amiért gondoltam rá. Liliom elmondta, hogy a többi törzs tagjai valószínűleg már rég óta együtt dolgoznak a sárkányaikkal, de a Dacosok az idei évben későn tudták felkészíteni a tanoncokat. Ezért arra gondoltam, ha repülni akarnak, tegyék csak. Én megvárom amíg Au egy kicsit megszokja, hogy megint a hátamon ül. Addig pedig körülnézünk a talajon és összeszedjük a szalagokat a fák között. Ahogy futottam, meg is láttam egyet az egyik bokorra dobva. Odafutottam, de nem álltam meg. Futás közben kaptam fel, aztán hátrafordultam, hogy el tudja venni tőlem. Megköszönte és megsimogatta a fejem, én pedig tovább futottam a fák között. Találtunk még néhány szalagot és zavartalanul futottam volna tovább, de hirtelen előtűnt a bokrok közül Eclipse, a hátán egy fiúval. Nem vettek észre minket rögtön, ezért megijedtek mikor majdnem nekik mentünk.

- Mit száguldozol itt Kék? - hallottam a fiú hangját. Volt benne valami, ami idegesített. Közben Eclipsere tévedt a tekintetem, aki bizonytalanul figyelt engem. Régen olyan jó barátok voltunk. hogy lett belőle egy ilyen sárkány? Végül nem tudtam tovább állni a tekintetét és megbökdöstem Au kezét, aki éppen a fiúval veszekedett. 

- Hm? Mi az Nightfall? 

A kérdésére elkezdtem az orrommal a fák közé böködni.

- Rendben, menjünk. - mondta és bólintott. Én elindultam, de Eclipse jött utánam.

- Úgy tűnik Eclipse a sárkányoddal akar menni. Gondolom ismerik egymást, ugyanarról a szigetről származnak. - mondta a fiú hanyagul. Ez főként nem tetszett. Nem akartam, hogy velünk jöjjenek. 

- Tényleg? Nekem úgy tűnik, hogy Nighti viszont nem akarja, hogy a sárkányod velünk jöjjön. - vágta rá Au, aminek nagyon örültem.

- Nighti? Hah. Milyen bájos becenév - kezdett röhögni a fiú.

Én úgy döntöttem, hogy ideje megszabadulni tőlük. Elkezdtem rohanni a fák között, hogy lerázzam őket, de nem sikerült. Közben felkaptam még egy szalagot. Végül feladtam és lassítottam, hogy ne fáradjak annyira. Eclipse persze rögtön beért. Úgy tűnt, megértette, hogy nem akarok vele beszélni, de mégis velem akart jönni. Fel-alá rohangáltunk az erdőben, de nem találtunk több szalagot, és a zászlókat sem. Út közben Au és a fiú folyamatosan veszekedtek. Közben megtudtam, hogy az idegesítő fiú neve Ren. Összeillett a sárkányával, épp olyan bosszantó. Mivel semmit sem találtunk, megálltam, kinyitottam a szárnyaimat és jeleztem Aunak, hogy fel fogok szállni. Az a kettő persze jött utánunk. Felrepültünk a fák fölé és ott láttam, hogy távolabb a többiek még keresnek. Ezt jó tudni, legalább még nyerhetünk. Aztán megakadt a szemem valamin. Egy helyen több kiemelkedő sziklaszírt. A közelében senki sem volt. Ráadásul pont a keresési terület határainál volt, éppen csak benne. Tökéletes rejtekhely lenne. Elindultunk hát arrafelé. Mikor mindketten odaértünk, elkezdtünk a repedésekben kutakodni. Ezt a többi csapat észrevéve, odajöttek ők is keresni. Au később elmondta, hogy valószínűleg azért, mert azt gondolhatták, ha az Alattomos törzsfő fia és a kék éjfúria lovasa ugyanott keres, az nem véletlen. És jól is gondolták. Megkapaszkodtam egy kiálló részen, hogy Au be tudjon nyúlni egy nagyobb lyukba. 

- Megvan! - kiáltott boldogan és egy ládát húzott ki. Kinyitotta és kivette belőle a sajátunkat, a többiek pedig szintén odajöttek. Mikor mindenki kivette, volt akik elkezdtek veszekedni, hogy ki vigye, mert ugyanabból a törzsből származtak. Aztán volt egy pár pillanat, amikor láttam az ott lévőkön, hogy ugyanaz fut át az agyukon, mint az enyémen. Vissza kell vinni. Elsőként. Éreztem, hogy Au megszorítja a nyerget és enyhén előre dől. Én ezt jelnek vettem és a szárnyaimat megfeszítve belevájtam magam a levegőbe. Hátranézve láttam, hogy a többiek is jönnek.  Eclipse és egy szörnyennagy rémség utolért minket, de nem ijedtem meg. Minden erőmet megfeszítettem és könnyedén lehagytuk őket. Lehet, hogy Eclipse és én régen együtt edzettünk, de a váltósárkányok megtanítottak gyorsabban és ügyesebben repülni. Ezt pedig nem hozhatja be. Mikor beértünk a célba, megdöbbentek, hogy egymás után mindenki visszaérkezett. Megfújták a verseny végét jelző kürtöt, mire mindenki visszajött. Miközben a pontokat számolták, odajött hozzánk egy fiú éjfúriával, gratulálni. Soushi néven mutatkozott be, ő az Őrzők leendő törzsfőnöke. A sárkánya Scottie, egy világoskék éjfúria, már majdnem fehér, olyan világos. A szemei liláskékek. Barátságosnak tűnt, de kicsit félénken beszélt. Hasonlított a gazdájára. Mikor összeszámolták a pontokat, kiderült, hogy holtversenyben lettünk másodikok az Alattomosakkal. A Vadorzók nyertek. 

A verseny után, mivel már kezdett sötétedni, meggyújtottak rengetek apró tüzet, amik dolgokra voltak felakasztva. Au azt mondta, ezeket lámpásoknak hívják. Tetszettek ezek a lámpások. Olyanok voltak, mint kis dobozok, amikben apró tűzférgek vannak. A biztonság kedvéért megnéztem, nincsenek e bezárva tűzférgek beléjük, de nem voltak. Végül annyira megtetszettek, hogy az egyiket elcsentem. Ez viszont másoknak annyira nem tetszett, de Au hiába próbálta elvenni tőlem, mindig odébb szaladtam a kis fénydobozzal.

Kicsivel később a legtöbb ember bevonult egy nagy csarnokba, ahol ettek, ittak, hangoskodtak és furán rángatóztak valami hangnak a ritmusára. Mikor Au látta, hogy értetlenül nézem őket, felnevetett. 

- Sosem láttál még táncolni valakit? Mikor valaki a zene ritmusára mozog, az a tánc. - magyarázta még mindig nevetve. Ahaaa. Szóval az a hang a "zene" és a rángás a "tánc". Már mindent értek. Kicsit közelebb mentem egy emberhez, aki egy ház előtt ült és zene jött a szájából. Mellette egy másik kis fadarabokat fújt és abból jött zene. Néhány ember, akik nem voltak a csarnokban, hanem inkább kint táncoltak, abbahagyta és figyelt engem. Hallgattam a zenét és próbáltam meghallani a ritmust. Mikor ez sikerült, megpróbáltam utánozni azt a rángást és az ide-oda ugrálást, amit az emberek csináltak. A körülöttünk lévők elkezdtek hangosan nevetni. Nem értettem mi a baj. Rosszul csinálom?

- Te jó ég - törölgette a szemét egy lány nevetés közben - sosem láttam még táncoló sárkányt. - folytatta, még mindig nevetve. Táncoló sárkány? Akkor jól csinálom, nem? Értetlenül Aura néztem, ő pedig csak nevetett és csatlakozott hozzám. Hát, sosem derült ki, hogy jól csináltam-e, de legalább nem egyedül csináltam. Nagyjából fél órát töltöttünk táncolással, mikor kicsit elfáradtunk, ezért kerestünk egy nyugodtabb helyet, ahol le tudtunk ülni. Odajött hozzánk Ren és Eclipse, de akkor túl jól esett a pihenés ahhoz, hogy odébb menjek. Ren és Au szokás szerint vitatkoztak valamin, de én Eclipsere figyeltem. Mert most megszólalt.

- Figyelj Thunderblue - kezdte, de félbeszakítottam.

- Nem. Te figyelj. Első sorban. Ne hívj így. Nem szeretem azt a nevet. Már Nightfallnak hívnak. Ezen kívül pedig, miért kéne meghallgatnom téged? Az ellenséggel barátkozol. Miért vagy azokkal, akik megölték a családunkat? Válaszolj nekem! - mondtam neki ingerülten.

- Rendben. Elmondom. Emlékszel, hogy elraboltak minket? Mikor az Alattomosok visszavittek minket a szigetükre, megpróbáltak minket irányítani. Sokan közülünk megtörtek, de még többünk belehalt. Mona is kis híján meghalt. Utáltuk azt a helyet. Meg akartunk szökni onnan. De nem tehettük. Nem voltunk rá képesek. A szüleink még mindig ott vannak. Próbáltuk megmenteni őket, de nem sikerült. Akárhányszor próbálkoztunk, csak újabb ostorcsapásokat vívtunk ki magunknak. Legalábbis Mona. Neki nem volt akkora szerencséje, mint nekem. Látod őt? - mondta, majd Renre nézett és folytatta - Ő a gazdám már azóta, hogy elraboltak. Eleinte nem bíztam benne, mert azt hittem, hogy ő is olyan szörnyeteg, mint sokan közülük. De nem. Mindig kedves volt velem és gondoskodott rólam. És amikor meg akartak engem büntetni, ő nem engedte. Azt mondta nekik, hogy ha meg akarnak ütni engem, inkább üssék meg őt helyettem. És ezt gyakran meg is tették. - hallgatott el szomorúan. Ahogy jobban megnéztem a fiút valóban, az arcán volt néhány heg, ahogy a karján is.

- Érted? Nem hagyhattam ott őket, mert náluk van a családom. De nem próbálkozhatok tovább a kiszabadításukkal, mert akkor a gazdámat bántják miattam. - folytatta és láttam, hogy a sírás küszöbén áll. 

- Értem. Sajnálom, hogy önzően viselkedtem. Erről nem tudtam. De mondd... Mi van az én szüleimmel? - kérdeztem és előre féltem a választól.

- A szüleid is ott vannak. Ők behódoltak nekik, pont mint a legtöbb felnőtt sárkány. És... Van egy tojásuk...- fejezte be. Nekem pedig elgurult az agyam. Lesz egy kistestvérem. Ennek örültem volna, de... Nem hagyhattam, hogy oda szülessen, ahol ilyen szörnyűségek történnek. Nem engedhettem.

- Fura egy sárkányod van neked. Egyik pillanatban üvölt, a másikban táncol. Arról nem is beszélve, hogy egész nap kerülte Eclipset, most meg jól elvannak - mondta Ren. Rájuk néztem és igaza volt. Mintha beszélgettek volna. Aztán hirtelen Nightfall felugrott és őrült módjára elkezdett ugrálni.

- Erről beszéltem - sóhajtott Ren. Nightfall tovább ugrált és fel alá futkorászott. Aztán felkapott egy botot a szájával és rajzolt körém egy kört. Nem egészen értettem még, mit csinál. Aztán Ren köré is rajzolt egy kört és végül Eclipse köré is. Aztán vadul elkezdte a sárkány körüli kört bökdösni a mancsával, majd rajzolt egy nyilat Eclipsetől Ren felé. Erre Eclipse odasétált. Majd odajött hozzám és az én körömtől is húzott egy nyilat Renhez. Utána felemelt engem, kinyitotta a szárnyait és úgy csinált, mintha repülne. Eltartott egy ideig mire rájöttem, hogy ez mit jelent.

Ahogy a sötétben szélsebesen száguldottunk a tenger felett a szél az arcomba csapott. Kezdtem kicsit fázni.

- Remélem tudod, hogy ha rajtakapnak minket, nagy slamasztikában leszünk - mondta Ren, aki mellettem repült.

- Tudom. De te miért jössz? Bajba kerülsz.

- Unatkoztam és ez jó bulinak tűnt - mondta védekezésül, aztán sóhajtott - Biztos, hogy a sárkányod ezt akarja? 

- Igen - feleltem neki. Fura volt ez a helyzet. Mikor mondtam, hogy Nightfall az Alattomosok szigetére akar repülni, Ren kiröhögött. Majd mikor rájött, hogy nem viccelek, mindenféle kérdés nélkül azt mondta, hogy velem jön. Nem értem miért vállal ekkora kockázatot. De valahogy mégis jólesett, hogy nem kellett egyedül mennem. Még akkor is, ha egy ilyen bosszantó útitársat kaptam, mint ő. De eszembe jutott, hogy hallottam, mikor a sárkányához beszélt. Lehet, hogy aggódik értünk?

7.rész

A kék sárkány jelképe

Beletelt pár napba, mire sikerült meggyőznöm Gnort, hogy készen állok egy vad sárkány megszelídítésére. Elmeséltem neki, hogy a sárkány megmentett mikor a szigetre kerültem és szerintem lenne esélyem. Ezek után úgy láttam, hisz nekem, de mikor elmondtam neki, hogy az a sárkány egy égszín kék éjfúria, a mosoly az arcára fagyott és úgy nézett rám, mintha őrült lennék. Egyáltalán nem értettem miért, de akárhogy is próbáltam kideríteni az igazságot, sem ő, sem a többiek nem voltak hajlandóak elárulni. Végül mikor indulni készültem, mert ugye nem hagytam, hogy eltántorítsanak a célomtól, Gnor végül úgy döntött, hogy elmondja.

- Rendben van. Mivel tiszteletbeli Dacos vagy már, jogod van tudni róla. Amióta az eszünket tudjuk, mindig is az Alattomos törzs volt a legnagyobb ellenfelünk. Kezdetben előnyben voltunk, mivel nekünk voltak sárkányaink, de egy idő után az Alattomosok vezetője úgy döntött, hogy befognak sárkányokat és erőszakos módon rájuk erőlteti az akaratát. Ez működött és a sárkányok engedelmeskedtek neki. Ez viszont még mindig nem volt elég, mert mi birtokoltuk a sárkányok bizalmát és szeretetét. Ezen kívül sok fúriánk is volt, akikkel éjjelente könnyen rajtuk tudtunk ütni, így a sárkányaik nagy részét sikerült kiszabadítani. Senki sem számított arra, amit ezután tettek. 5 éve történt. Az Alattomosok egész flottája elvonult messze a keleti szigetvilágig, ahol a legtöbb fúria élt. Amennyit csak tudtak elfogtak, a többit elpusztították. Viszont láttak ott valamit. Egy égszín kék éjfúria volt az. Még csak kölyök, de azt mondják, már akkor félelem nélkül ráordított a vadászokra, majd mikor el akarták kapni, elmenekült. Látom az arcodon, hogy nem érted, miért olyan különleges ez. Tudod a fúriáknál nagyon ritkák az élénk színek. Vagy sötétek, hogy beleolvadjanak az éjszakába, vagy nagyon világosak, hogy a havas tájon könnyebben el tudjanak vegyülni. De ha egy közülük élénk színű, akkor egyik csoporthoz sem tartozik. És mivel nem tud elrejtőzni, meg kell védenie magát. Van is egy legenda. Réges régen, mikor a törzsek még együtt éltek, a sárkányok még nem voltak a barátaink. Rengeteget harcoltak velük az emberek, aminek sok áldozata volt. Mikor úgy tűnt, hogy a törzseknek sikerül elfoglalnia a sárkányok területét, elbuktak. 5 fúria volt az, akik elpusztították a falut és elűzték az életben maradókat. 5 sárkány. Egy sárga, egy lila, egy zöld, egy élénk vörös és egy égszín kék. A legenda szerint ezek az élénk színű fúriák mind kegyetlenek voltak és könyörtelenek. Ha üldözőbe vettek valakit, addig nem nyugodtak, amíg a célpontjuk mozgott. Veszedelmes vadállatok voltak, megállíthatatlanok és démoniak. Az volt az első alkalom, hogy élénk színű fúriákról írtak feljegyzéseket. Ez a feljegyzés azonban nagyon régről származik és azóta sem látott senki ilyet. Mikor az Alattomosak meglátták azt a sárkányt, azt a pusztulás jeléül vették és próbálták minden áron megkeresni, hogy elpusztítsák. Viszont azóta sem találták meg. Ha te láttad azt a sárkányt és valóban megmentette az életed, az mindenképpen jót jelent. Talán valami jel. De bármi is, támogatunk téged. Csak érj vissza időben. Holnap után itt az éves találkozó a törzsek között. Idén a mi szigetünkön tartjuk és fel kell készülnünk. - mondta Gnor lelkesen.

-Húha. Köszönöm - mondtam még szinte magamhoz sem térve. Ez elképesztő. Most talán még motiváltabb lettem. Végül összeszedtem a holmijaimat, amikre úgy gondoltam szükségem lehet, majd elindultam. De meglepetésemre a többi tanonc a kapuban várakozott. Rám. 

- Ti meg mit csináltok itt? - néztem rájuk kissé meglepetten. Nem számítottam rájuk. Vagyis inkább reméltem, hogy nyugodtan tudok majd haladni. Sajnos tévedtem.

- Mi is megyünk sárkányt szelídíteni. A faluban lévő fúriák nem fogadták el egyikünket sem. És nem te vagy az egyetlen, aki mindenképpen fúriát szeretne társául - mondta Izaya, Gnor fia. Őt kedvelte, ugyanolyan kedves és megértő, mint az apja és sokat segített tanulni a sárkányokról. Ez már nem mondható el a többiekről. Ők inkább jót mulattak azon, ahogyan bénázok. Persze van közöttük is normális meg kedves, de a többségük elég bunkó. 

- Nyugi, nem fogunk rajtad lógni - nyugtatott nevetve Nelli. Így végül nyolcan indultunk el a faluból, hogy sárkányt szerezzünk. A többiek előre mentek, de Eva nem túl kedvesen megragadta a karomat és visszarántott. Értetlenül rá néztem, mire ő közelebb rántott és a fülembe sziszegett. Vagyis suttogott, de inkább sziszegésnek tűnt.

- Enyém lesz a kék éjfúria kis pisis. Nem veheted el tőlem - majd miután ezeket mondta elgáncsolt és nevetve ment a többiek után. Őszintén utálom ezt a lányt. Kikészít. Felszedegettem a közben kiborult cuccaimat, majd elindultam az úton. Előre rossz érzésem volt.

Azon a napon is a part felé vettem az utam. Már késő délutánra járt az idő. Valahogy fura érzés fogott el. Megálltam a parton és beleszimatoltam a levegőbe. Ismerős illatot éreztem. Ez ő volt! Megéreztem a lány illatát és elkezdtem követni. Az erdő felől érkezett az illat, így arra vettem az irányt. A bokrok hirtelen elkezdtek rezegni én pedig támadó pozíciót vettem fel, hátha mégsem ő az. De a következő pillanatban ő lépett ki a bokrok közül, így én is visszavettem a testtartásomat az eredeti pozícióba. Amikor észrevett, úgy láttam örül nekem. 

- Szia. Ömm. Csak meg szeretném köszönni, hogy segítettél nekem - mondta félénken. Te jó ég! Nem képzelődtem! Ez tényleg értelmes! Hirtelen elgondolkodtam, hogy tudnék jelezni neki, hogy én is értem őt. Végül úgy döntöttem, hogy egyszerűen bólintok és rámosolygok. Erre ő is elmosolyodott. Hirtelen rezegni kezdett mellettünk a bokor, és a lány láthatóan kétségbe esett. A következő pillanatban egy fekete hajú lány lépett ki a bokorból. Mikor meglátott engem elvigyorodott, de ettől valahogy kirázott a hideg. Egyáltalán nem tűnt barátságosnak.

- Hát itt vagy drágám! Ne is figyelj erre kis senkire. Gyere ide - suttogta miközben kinyújtotta felém a kezét és elkezdett lépdelni. Ez kissé megriasztott. Ahogy a kék hajú lányra néztem, láttam rajta, hogy még mindig kétségbe van esve és a sírás határán van. Ebből arra következtettem, hogy a sziszegő lány az valamilyen módon erősebb és nem tud harcolni vele, de ha tudna megtenné. Úgy döntöttem hasonlóképpen üdvözlöm ezt a sziszegő kígyót, ahogy ő tette. Elővillantottam a fogaimat és amennyire tudtam, sziszegésre hasonlító hangon morogtam. Erre kicsit megtorpant és kissé hátrahúzta a kezét. Én megkerültem őket és a kék hajú lány mögé álltam. Már megvolt a tervem. Ha ő nem tud elvinni innen, akkor majd én.

- Hé, mit csinálsz? Te az én sárkányom vagy! - emelte fel a hangját hisztisen az a kígyó. Én pedig megfogtam a kék hajú két lábát, kinyitottam a szárnyaimat és erősen a levegőbe csaptam. Gyors iramban emelkedtünk felfelé majd repültünk tovább. Ahogy lenéztem, láttam, hogy a másik lány elképedve néz utánunk. A következő pillanatban viszont meghallottam, ahogy az "elraboltam" torka szakadtából elkezdett sikítani. Kicsit lassítottam a tempón, ami hatott, már nem sikított. De aztán megláttam a haját, ami lobogott a szélben. Elkezdtem gyorsabban repülni és gyorsan kanyarogni, amitől hullámzani kezdett. A lány arca mintha kezdett volna valami zöldes árnyalatot felvenni. Nem tehettem róla na! Tök jól nézett ki. 

Már alkonyodott mikor leszálltunk. Alig tudtam elhinni. A sárkány felkapott és elrepült velem! Egy hegyi erdőben szálltunk le. Finoman megállt a levegőben és óvatosan lerakott, majd ő is leszállt. Azonnal felpattantam a földről és rá néztem. Attól tartottam, hogy Eva viselkedése miatt majd megharagszik vagy ilyesmi. Viszont mikor ránéztem nagyon aranyos volt. Mintha valamiféle bocsánatkérést olvastam volna le az arcáról. Aztán elkezdett szimatolni, egyre közelebb jött, majd megbökdöste a táskámat.

- Ja igen. Hoztam neked egy kis halat. - jutott hirtelen eszembe. Előhalásztam a táskámból a halat aztán óvatosan felé nyújtottam. Nem voltam biztos benne, hogy kéne odaadnom neki. Meglepődésemre finoman megfogta és kiemelte a kezemből. Gyorsan megette, majd hálásan rám nézett.

- Remélem ízlett. Jut eszembe. Be sem mutatkoztam. A nevem Aurora. Öhm... Valahogy meg tudnád értetni velem mi a te neved? - kérdeztem óvatosan. Furán éreztem magam, amiért ilyet kérek egy sárkánytól. Viszont úgy tűnt a sárkányok sosem fogynak ki a meglepetésekből. Kicsit megdöntötte a fejét, mintha gondolkodna, majd hirtelen felnézett az égre, utána a szemembe, majd ismét az égre.

- A neved Ég? Vagy Sky? - kezdtem agyalni. Megrázta a fejét, majd az ég felé kezdett bökdösni. Jobban megnéztem az eget. Alkonyodott.

- A neved Alkony? Vagy Nightfall? - találgattam tovább. Rám mosolygott és az egyik mancsával kettőt intett majd bólintott.

- Nightfall?

Hevesen bólogatni kezdtem, mire elmosolyodott.

- Akkor szia Nightfall. Örülök, hogy megismerhetlek.

Hát még én mennyire örültem neki. Meg finom halat hozott nekem. Olyan kedves volt tőle, hogy gondolt rám. 

- Figyelj, ne haragudj, amiért a nyomodra vezettem Eva-t. Nem direkt volt. Eredetileg egyedül jöttem volna, de a többiek is elmentek sárkányt szelídíteni és Eva a nyomomba eredt. Nem tudtam lerázni. Az lett a mániája, hogy a te sárkánya vagy - kezdett beszélni hozzám. Egy szó felkeltette a figyelmemet. Megszelídítés. Félre billentettem a fejem ennél a szónál és láttam, hogy észre vette.

- A megszelídítés miatt nézel rám így igaz? A faluban, akik befogadtak, így hívják mikor kölcsönösen kiérdemlitek egymás bizalmát egy sárkánnyal és egyenrangú társakká váltok. - mondta nekem lelkesen. Ez nem is hangzott rosszul. Egyenrangú társak? Kölcsönös bizalom? Nagyon is nyugtatóan hangzott. Akkor már tudtam, hogy nem akar bántani engem és nem holmi rabszolgajelöltként tekint rám. Nem úgy mint azok a másik emberek. Egyszer láttam, hogy elraboltak egy sárkányt és addig bántották amíg nem lett belőle is agyatlan rabszolga. Amíg beszélgettünk, egyre sötétebb lett. A völgybe nem vihettem be embert, egyedül pedig nem hagyhattam, így összehúztam pár kidőlt fát, meggyújtottam, majd leheveredtem a tűz mellé. Aurora is követte a példámat és leült törökülésbe. A táskájából előhalászott valami emberi ennivalót és megette. Persze én is kiköveteltem magamnak egy kis darabot. Nem volt rossz ízű, de persze meg sem közelítette a friss hal fenséges ízét. Evés közben elmagyarázta nekem, hogy több törzs van és amelyikből ő jött most az sárkánybarát. Miután befejezte a vacsorát, hanyatt feküdt és az eget kezdte el nézni. Remek kilátás volt a tiszta égre, jól látszottak a csillagok. Az este hátralevő részében csillagképeket mutogatott nekem, én pedig igyekeztem megjegyezni őket.

Hideg volt az éjszaka és egy idő után vacogni kezdtem. Ezt Nightfall meghallhatta, mert közelebb jött és rám terítette az egyik szárnyát, ami jó meleget adott. Így merültem álomba. Mikor reggel felébredtem, sehol sem volt. Attól tartottam, hogy valami baj történhetett. De szerencsére nemsokára megjelent egy rakás hallal. Nekem is hozott párat, amiket felnyársaltam és a tűzre raktam. Láttam, hogy Nightfall furán néz rám.Szerintem valami olyasmit gondolhatott, hogy ezzel elrontom a halat. Reggeli után körülnéztem az erdőben. Közben folyamatosan beszéltem a sárkányhoz, ő pedig valahogy mindig reagált rá. Egy részen találtam egy kis tavat, amiből ittam is egy kicsit. A következő pillanatban azonban egy erős bökést éreztem a hátamon és beleborultam a vízbe. Hátranéztem és megláttam Nightfallt, aki nevetve beügetett a fák közé. Kikászálódtam a vízből és utána eredtem. Viszont akárhogy kerestem, sehogy sem sikerült megpillantanom. Kezdtem megijedni. Hirtelen recsegést hallottam a fejem felett. Felnéztem és megpillantottam az egyik fán. Rám mosolygott, aztán elillant a fák lombjai között. Bújócskázni akart. Úgy döntöttem belemegyek a játékba és követem. Ahogy az erdőben futottam az ágak recsegtek a lábam alatt, így tudta merre vagyok. Hirtelen megint recsegett felettem a fa. 

- Megvagy! - kiáltottam mosolyogva, de ahogy felnéztem rögtön lehervadt a mosolyom. Nem Nightfall volt az. Fogalmam sem volt milyen sárkányt látok. A nyaka a testéhez képest aránytalanul hosszú volt, ahogyan a szárnyai is. Két hátsó lába volt csak. Olyan volt, mint egy szörnyennagy rémség, de mégis egészen más. A sárkány vicsorgott és morgott, ahogy lassan lefelé mászott. Hirtelen elengedte a fát és felém ugrott. A következő pillanatban Nightfall jelent meg, felém ugrott és a szárnyait körém csavarva odébb gurultunk. A másik sárkány földet ért, és ránk nézett. Nightfall védelmezően elém állt. Ahogy a másik sárkányt néztem, észrevettem, hogy ettől mintha egy kis meglepődést vettem volna észre rajta. A sárkány kinyitotta hatalmas szárnyait, felszállt alacsonyan a levegőben, majd pörögni kezdett, aminek hatására a szárnyaival bezúzta a fákat. Még egyszer ránk nézett, majd elrepült. Elképesztő volt, hogy egy éjfúria nagyságú sárkány, hogy képes ekkora pusztítást okozni. Ránéztem Nightfallra és ő is rám. Láttam az aggodalmat a szemében. Hirtelen eszembe jutott valami. Lehunytam a szemeimet és kicsit előre billentettem a fejem. Vártam egy kicsit, aztán éreztem, ahogy Nightfall feje hozzáér az enyémhez. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy ő is azt tette amit én. A kezemmel óvatosan megsimogattam a fejét. Úgy láttam nem zavarta, sőt el is mosolyodott. Hát sikerült.

Elővett a táskájából rengetek bőrt, valami kis vékony fémet, meg valami fonalat. Közben megállás nélkül valami nyeregről beszélt. Ha jól értettem, arra való, hogy tudjon ülni rajtam, miközben repülünk. Nekem aztán mindegy. Ha ettől abbahagyja a repülés közbeni sikoltozást, akkor benne vagyok. Miután összeérintettük a fejünket, megbeszéltük, hogy megengedem, hogy magával vigyen a falujába és megmutasson embereknek, de csak akkor ha bármikor hazajöhetek. Beletelt pár órába mire megértette mit akarok mondani, de végül sikerült. Utána az engedélyemet kérte, hogy varrjon nekem egy nyerget. Tetszik, hogy figyel arra amit én akarok. Végül el is készült vele és rám adta. Az elején elég fura érzés volt, de utána megszoktam. 

Tettünk egy próbakört is. Már nem sikítozott, de még szoknunk kell. Este a tűz körül azt mondta, hogy holnap próbáljak meg ijesztő lenni. Nem értettem pontosan miért, de valami alattomos embereket kell megrémisztenem. Viccesen hangzott. 

6.rész

Sárkányok márpedig vannak!

- Ostoba, ostoba, ostoba! - gondoltam magamban, ahogy visszafelé repültem a völgybe. Hogy lehettem ilyen felelőtlen? Hiszen az egy ember volt! De mégis... Volt valami furcsa a szemében. Mintha értette volna a mozdulataimat. Mintha próbálta volna megérteni mit akarok. Mindegy. Legközelebb nem szabad ilyen óvatlannak lennem. Szerencsémre ő éppen ártalmatlan volt, de akár egy vadász is lehetett volna. Ahogyan tovább repültem a völgy felé, hirtelen eszembe jutott még valami. Az az ember megkérdezte tőlem, hogy mi vagyok. És így jobban belegondolva, a ruhája teljesen más volt mint a többi emberé akivel eddig találkoztam. És haja színe is kék volt. Ez furcsa. Lehet, hogy máshonnan való? Lehetséges, hogy arra nincsenek sárkányok? Ha ez így van, a lány nagy galibában lesz, ha összefut a többi emberrel. Minden esetre ez nem az én problémám. De ahogyan tovább repültem, egy fura érzésre lettem figyelmes. Képtelenség. Én tényleg aggódtam egy emberért? Ez nevetséges. Miközben ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, arra figyeltem fel, hogy visszafordultam és ismét a part felé repültem.

- Tessék? - kérdeztem vissza, mert nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam.

- Az Alattomosak kémje vagy és a sárkányainkat akarod mi?! -üvöltött velem a szakállas ember. Úgy tűnik ő csak így tud kommunikálni. Azóta zavaros dolgokat kiabál, mióta rám találtak a parton. Út közben is kiabált. Sőt, még itt a faluban is. És most a vallatóterem szerű épületben is, ahol úgy néztem az egész falu ott volt.

- Nézze uram, én nem ismerek semmiféle Alattomosakat. És miféle sárkányokat? Hiszen nem léteznek sárkányok. - néztem rá zavartan. Elég hihetőnek tűnhettem, mert a kiabáló ember hirtelen olyan arcot vágott, mint akit megpofoztak egy papuccsal. Nagyjából fél perces néma csönd következett, amit a falusiak hangos nevetése tört meg. Az ordibáló ember arca megenyhült nevetés közben, majd a szemét törölgetve normális hangon szólalt meg.

- Kölyök. Téged eddig barlangban neveltek? Hogy lehet, hogy semmit sem tudsz a sárkányokról?

- Úgy is mondhatjuk. Más vidékről érkeztem. Felénk nincsenek sárkányok - feleltem kicsit megnyugodva. A tömegből egy kisebb morajt lehetett hallani, ahogy az emberek sustorognak.

- Akkor illendő lenne bemutatkoznom. A nevem Gnor, én vagyok a Dacosos vezetője. Ő pedig itt a sárkányom Orkán - mutatott a mellette álló fekete állatra. A sárkány közelebb lépett, megszimatolt, majd egy fura hangot adott ki.

- Úgy tűnik kedvel - nevetett fel egy asszony, mint később kiderült, Ira, Gnor felesége.

- Nagyon szép sárkány. Milyen fajta? - kérdeztem ámultan, még mindig a sárkányt figyelve.

- Éjfúria.

Már egy hét is eltelt azóta, hogy azt az embert láttam. Naponta többször is elrepültem a partig, de egyszer sem láttam. Egy idő után kezdett feltűnni a többi sárkánynak a furcsa viselkedésem. 

- Hova mászkálsz mostanában? - kérdezte egyik nap Maya.

- Csak... Felderítek. Elütöm az időt.

- Ez egy elég gyenge hazugság, nem gondolod?

- Talán. Na jó - sóhajtottam és elmondtam neki a helyzetet.

- Értem. Nem tudom mi esélyt láthatsz az emberekben, de ez a te döntésed. Csak vigyázz magadra. - mondta végül kedvesen és megbökött. Mayával a kapcsolatunk nem hasonlít anya-fia kapcsolatra. Sokkal inkább olyan mintha a nővérem lenne, sőt ő is úgy viselkedik. Ezt nagyra értékelem benne. Felnéztem a völgy belső falára ahol a Nap sugarai már besütöttek. Ideje volt újra körülnézni a parton.

Csodálatos ez a hely. Egy hete érkeztem ide, de már rengeteg mindent tanultam. Gnor úgy döntött, hogy csatlakozhatok a tanoncokhoz. Rajtam kívül heten voltak, nagyjából velem egykorúak. Rengeteg mindent tanítottak a sárkányokról, a törzsükről, a szigetekről és úgy mindenről, ami nekik már megszokott. Az egyik nap a többieknek eljött az idő, hogy sárkányt válasszanak. Ez úgy működött, hogy a faluban sok a szelíd sárkány, akiknek nincsen gazdájuk. Közülük választanak azok, akik méltóak rá. Persze van mikor a sárkány nem fogadja el a lovasát, ilyenkor egy másikat kell választani. Ha nem sikerül, akkor kénytelenek lesznek egy vad sárkányt megszelídíteni, de az veszélyes. A faluban összesen 2 szabad éjfúria volt és ezt nem értettem. Egyszer megkérdeztem erről Gnort.

- Ez egy hosszú történet. Nem volt ám mindig így. Régen még rengetek fúriánk volt. De 5 évvel ezelőtt az Alattomosak megtámadták a szigetüket, az éjfúriák javát pedig vagy elrabolták vagy megölték. - mondta szomorúan. Ettől kezdve én is utáltam az Alattomosokat. Hogy lehet megölni egy ilyen csodás lényt? Viszont eszembe jutott valami más is. Szerettem volna én is éjfúrián repülni. De ehhez az kell, hogy megszelídítsek egy vad éjfúriát. És már azt is tudtam, hol keressem.

5.rész

Idegen barát

-Aurora! Hol vagy már?!- hallottam a szüleim hangját.

-Mindgyárt megyek! - kiabáltam le a lépcsőn. Te jó ég. Hogy lehet egy költözés ennyire zűrös? A szobám tele volt zsákokkal ás dobozokkal. És még mindig volt amit nem csomagoltam be. Hirtelen anya nyitott be, de mikor meglátta a szoba közepén a káoszt, ami név szerint pár ledobott ruhadarab és kacat volt, csak az órájára mutatott és kiment. Jah. A házunk egyike volt a kikötőben lévő sorházaknak, a szobám ablakából pedig szép kilátás volt a kikötőre és a tengerre. Oda mentem és kinézve láttam, hogy a munkások éppen csomagokat pakolnak fel. Köztük voltak a szüleimé is. Bár nagyon szerettük ezt a házat, át kellet költöznünk a közeli szigetre, mert a nagyi felügyeletre szorult és nem volt senki, aki tudna rá figyelni. Ránéztem a telefonom kijelzőjére. Fél tízet mutatott. Csodás. Nem mintha félnék a sötétben hajóra szállni vagy ilyesmi... Csak szerintem mehettünk volna nappal is. Na mindegy. Lassan indulnunk kellett és a cuccaim nem pakolták össze magukat...Hát nem próbálkoztam tovább. Átmentem a bátyám szobájába.

-Te figyu... Úgyis csak holnap jössz utánunk. Nem pakolnád össze a maradék cuccomat?-kérdeztem tőle "cuki kishúg" arcot vágva.

-Azért nincs időd sose összepakolni, mert túl sok szemetet tartasz.-felelte a gépe felé fordulva. Ennyit az aranyos pofimról.

-Mégis milyen szemétről beszélsz?-akadtam ki, szerintem jogosan.

-A sok értelmetlen hülyeségedről.

-Például?

-A 3 doboznyi sárkányos poszter, sárkányos könyv, sárkányos...

-Hé. Azt mondtam a "szemetet" sorold, ne kincseket.-háborodtam fel miközben forgattam a szemem.

-Hja. Persze persze. Úgyse tudlak meggyőzni. Gyagya vagy. Na jó. Menj csak, majd holnap viszem a cuccaidat. - fordult felém miközben egy hatalmasat sóhajtott.

-Kösziii-öleltem meg, majd visszamentem a szobámba. Azért a létfontosságú dolgokat magammal kéne vigyem...Ez jó is lesz. Felkaptam egy közepes méretű oldaltáskát, bele tettem pár tollat és ceruzát, telefon töltőt, fülhallgatót és egy könyvet, amiben üres lapok voltak. Készen is álltam. A vállamra kaptam és lebaktattam a lépcsőn, majd ki az ajtón a szüleimhez.

-Hát a cuccaid?-nézett rám értetlenül apa.

-Megbeszéltem Konival, hogy holnap hozza őket.

-Akkor rendben van. Indulhatunk is. -felelte. Boldognak látszott. Felszálltunk a hajóra. A szüleim a fedélzeten maradtak, de azt mondták, ha szeretnék aludni nyugodtan menjek. Ezt jó ötletnek tartottam. Lementem a hajó belsejébe, ahol szobát béreltünk. Függőágyak voltak felakasztva, kiválasztottam egyet, majd lefeküdtem. A táskámat magam mellé akasztottam, majd mikor elindultunk egy ideig néztem ahogy leng, majd elnyomott az álom.

Arra ébredtem fel, hogy kiestem a függőágyból, és valami iszonyatos hang jön a fedélzetről. Felpattantam a földről, a táskámat beletettem egy ládába, majd elindultam fölfelé. Azonban mikor megpróbáltam kinyitni a fedélzetre vezető ajtót, az visszacsapódott és orrba vágott. 

-Aúúú, mi a fene volt ez? - zsörtölődtem, miközben az orromat dörzsölgettem. Másodjára óvatosabb voltam és teljes erőből nekifeszültem az ajtónak, ami nagy nehezen kinyílt. Kár volt kimennem. Odakint tombolt a vihar. Ahogy szertenéztem mindenfelé kétségbeesetten kiabáló embereket láttam, volt amelyikük köteleket tartott, volt aki futkosott és volt aki csak halálra rémült. Megpillantottam a kapitányt és rögtön odarohantam hozzá. Megpróbáltam túlkiáltani a vihart, de nem sikerült. A kapitány nem figyelt rám, a legénységet próbálta vezényelni. Hirtelen hatalmas reccsenést hallottam a fejem fölül. Felnéztem és az utolsó amit láttam, hogy felém zuhan egy törött árbóc darab. 

5 év telt el azóta, hogy a völgybe érkeztünk Nightcryal. Az életkorom sárkányévekben is alig súrolja a felnőttkor alsó határát. Az életem a váltósárkányokkal sokkal jobban megváltoztatott, mint hittem. A testem megerősödött, az érzékeim sokkal érzékenyebbek lettek és én is óvatosabb lettem. Éppen reggel volt, ezért elindultam, hogy szerezzek egy pár halat a völgyön kívül. Éppen csak kirepültem, de rögtön meg is álltam. A víz nagy hullámokban fodrozódva érkezett a parthoz, nem úgy mint szokott. Vihar lehetett, valahol a tengeren. Nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, ezért tovább mentem, hogy fogjak egy kis reggelit. De ami történt, azt lehetetlen lett volna kiszámítani...

Amikor magamhoz tértem egy hideg, jeges parton találtam magam. Vacogtam, szinte teljesen kihűltem. Ahogy lassan felálltam, megláttam magam körül pár ládát és fatörmeléket. Biztosan a hajóról vannak. Odamentem, de egyet kivéve mindegyik zárva volt. Azt az egyet kinyitottam és a táskámat találtam benne.  A doboz nem ázott át szerencsére. A cuccom alatt volt egy pokróc, azt rögtön magamra terítettem. Hol lehetnek a szüleim? Vajon jól vannak? Ők is itt vannak? De ami a leginkább foglalkoztatott: hol is az az itt? Elindultam a parton, hátha találkozom valakivel, de hiába. Végül leültem egy kidőlt fára és sírva fakadtam. Hol lehetek? Hol lehet mindenki? Olyan éhes vagyok. És annyira fázom. Ahogy a könnyeimet törölgettem, megláttam egy kupac halat magam előtt. Ezt mégis miért nem vettem észre eddig? Várjunk csak. Ezt valaki idehordta. Vagyis van itt valaki! Megmenekültem! De amikor úgy éreztem, van remény, hangos szuszogást hallottam magam mögött. Rögtön elképzeltem, hogy egy medve az, ezért lassan fordultam meg. De amit láttam, nem medve volt. Valójában sosem láttam olyat ezelőtt. Egy kék színű pikkelyes állat állt előttem, szárnyakkal. Ahogy a kék szemeivel az enyémbe nézett úgy éreztem, mintha a lelkembe látna. 

Percek teltek el, de egyikünk sem mozdult. Alaposan végigmért, valószínűleg azt nézte, fenyegetést jelentek e. Hirtelen elindult elég nagy ívben, megkerült, majd leült a halak mellé. Követtem a szememmel a mozdulatot, majd figyeltem, ahogy enni kezd. Ahogy néztem, hangosan megkordult a gyomrom, amire felkapta a fejét.

-Bocsánat-mondtam neki, mintha értené. De mintha tényleg értette volna, félre billentette a fejét és enyhén megrázta, a lábával pedig felém csúsztatott 3 halat. Teljesen ledöbbentem.

-Te értesz engem?- ámultam el teljesen, mire jött a válasz, egy apró biccentés.

-Figyelj, ömm... Nem akarlak megbántani, de... Te mi vagy?-kezdtem lázba jönni. De erre csak értetlen arcot vágott. Most így belegondolva, olyan volt, mint mikor egy ember felvonja a szemöldökét. Miután megette a halakat felállt és elindult, de hirtelen megtorpant. Felszedett egy nagyobb fát, elém tette, majd tüzet fújt rá, amit ámulva néztem.

-Köszönöm...-mondtam még mindig ámulva. Ezután kicsit messzebb ment és....és kinyitotta a szárnyait és elrepült.

-Lehetséges, hogy...ez egy sárkány volt?

Miután sikerült felfognom a történteket, összeszedtem a környékemről a fákat, hogy tudjam mivel táplálni a tüzet. A halaimat felszúrtam kis ágakra, majd a tűzre tettem őket sülni. Miután megettem őket közelebb ültem a tűzhöz száradni. Közben egyfolytában a sárkányon járt az agyam. Lehetséges ez? A lények amiket annyira szeretek, léteznek? Fogalmam sincs. Elővettem a könyvemet és egy ceruzát, majd elkezdtem lerajzolni. Éppen befejeztem, mikor valaki rám kiáltott.

-Te meg ki vagy és mit keresel itt?

Egy fekete hajú, szakállas ember volt. Egy fekete sárkányon ült, ami olyan volt mint az előbbi...

Új sárkány

Feketelángú váltósárkány

Sziasztok! :D A bemutatkozásban említettem, hogy fogok bemutatni saját sárkányokat is. Úgy terveztem, hogy a rész után mindig csinálok egy ilyet, ahol bemutatom a sárkányt. :)

Na szóval. A feketelángú váltósárkány egy különleges sárkány. Neve egyik felét arról kapta, hogy képes fekete tüzet fújni. Ennek a tűznek az az érdekessége, hogy nem forró és nem lehet eloltani hagyományos módon.

A nevének másik fele abból ered, hogy testüknek fekete részeit(tüskék a fejen, karmok, farokvitorlák) képes egyaránt törhetetlenül keményre is tudja szilárdítani, de képes ellazítani őket. Mikor ezek a részek puhák, akkor át tudja "formázni" ezeket a részeket utána pedig újra megszilárdítani, ezért például a farokvitorláit képes támadásra használni. A pikkelyei fehérek, de képes "felhúzni a pajzsát", vagyis a teste fekete lesz és áttörhetetlen.Ilyenkor a testükön lévő sötétkék jelek és a vörös szemük világoskékké színeződik és képesek lesznek világítani. Ilyen jelek vannak a fejükön, a lábaikon, a hátukon és a szárnyuk alsó oldalán. Ezekkel kommunikálnak a sötétben. Ezek a képességek onnan származnak, hogy a legelső példányok rájöttek, milyen anyagokat kell enniük ezekhez. Erre azért volt szükség, mert az emberek irtották őket. A fiatal sárkányok nem rendelkeznek ezekkel, mert ezek nem öröklődő képességek. Mindegyiküknek egyesével mutatják meg, mit kell tenniük. Ezek az ismeretek titkosak, sosem mondták el más sárkányoknak. Kihalóban lévő faj, összesen 36 db maradt belőlük és mind a Rejtett Völgyben él.

4.rész

Az új otthon

Az "örökbefogadóm" biccentett egyet, majd jelzett, hogy szálljunk fel. Nightcry és a nőstény rémség követte a példáját és elindultunk. Hogy hova? Akkor még fogalmam sem volt. Bevallom, eléggé féltem attól, ami ránk várhat. A megmentőink elég gyorsan repültek, látszott rajtuk, hogy edzett sárkányok. Nagyjából fél óra múlva elértük a szárazföldet, amiből egyenlőre nem láttunk mást, csak egy hatalmas hegységet. Jeleztek nekünk, hogy ne maradjunk le. Felzárkóztunk és szorosan követtük őket. Berepültünk egy barlangba, ami tele volt különböző járatokkal. Aki nem ismerte a helyet biztosan eltévedt volna. Hol jobbra mentünk, hol balra, hol fel, hol le. Már teljesen meg is zavarodtam, hogy honnan jöttünk, amikor zsákutcába érkeztünk. 

- Rossz irányba jöttünk? - kérdeztem rögtön, mert a vezetőink is megálltak.

Nem mondtak semmit, csak megrázták a fejüket és elkezdték a falat vizsgálgatni. Végül megtalálták amit kerestek. Az egyik szikla mögött volt még egy járat, de annyira elrejtve, hogy csak az találhatta meg, aki tudta, hogy ott van. Ráadásul ha valaki rögtön be akart repülni, akkor nagyon éles felfelé és lefelé kanyart kellett repülnie, különben nekimegy vagy a sziklának, vagy a mögötte lévő falnak. Figyelmeztettek minket, hogy az alján is hasonló a helyzet, szóval vigyázzunk. Egymás után mind a négyen leugrottunk és az alján egy éles kanyarral repültünk tovább. Az alagút több helyen is elágazott, mi pedig ismét össze-vissza repkedtünk, míg végül az egyik alagút végén megláttuk a fényt. Az alagútból kirepülve olyan tárult a szemem elé, amilyet még sosem láttam. Egy hatalmas völgy volt a barlang végén. Alig láttam a végét, olyan messze elnyúlt. A völgyet körbe a hatalmas hegység vette körül, a tetején pedig valamiféle kristály anyag volt, ami átengedte a fényt, de nem lehetett átlátni rajta. Volt néhány kőoszlop, amik a völgy aljától a kristályig értek, valószínűleg támasztékok. A hegység falából több helyen kisebb vízesések törtek elő. De ami a legjobban lenyűgözött, azok a sárkányok voltak. Ugyanis ebben a völgyben rengetek volt belőlük. Még soha nem láttam egyszerre ennyiféle sárkányt egy helyen. 

- Legyetek üdvözölve a Rejtett Völgyben! -mosolygott ránk a rémség -Oh, jut eszembe. Még be sem mutatkoztam. A nevem Sue.

- Az enyém pedig Maya - mondta az én befogadóm - Most viszont gyere velem Nightfall. Van egy feladatunk.

-Rendben - válaszoltam neki. Elköszöntem Nightcry-től, majd követtem Mayát. Útközben rengetek új sárkányt láttam, amiről eddig nem is tudtam, hogy létezik. Pár percnyi repülés után megérkeztünk egy kissé eldugott helyre, ahol olyan sárkányok voltak, mint Maya. Mikor meglátták őt, barátságos mormogó hangot adtak ki. Mikor engem is megláttak már közel sem voltak ilyen kedvesek. Az egyikük felugrott és lekapott a levegőből, majd a földhöz szorított.

-Ne bántsátok! - kiáltotta Maya, majd őt is leszorították. Előlépett egy idősebb, ha jól láttam, a vezetőjük, majd bevitte magával Mayát a barlangba. Fogalmam sincs mennyi ideig tartottak letaszítva, de egy örökkévalóságnak tűnt. Ezalatt az idő alatt mind a 34 sárkány odajött és alaposan szemügyre vett. Furcsának találtam, hogy összesen csak 2 kicsi volt köztük. Egy idő után előjött Maya és az öreg sárkány. 

- Figyelj rám kölyök - kezdte kedvesen az öreg - a lányom elmondta, hogy mi történt veled. Nem szokás idegeneket beengedni a völgybe. Közénk pedig még soha nem csatlakozott idegen. De ez most kivételes helyzet, ezért kivételt tehetünk. Egy feltétellel. Meg kell ígérned, hogy amiket tőlünk megtudsz, azokat soha nem mondod el senkinek és vigyázni fogsz a titkainkra.

-Persze ha túléli addig - vágott közbe gúnyosan egy sebhelyes, mire Maya rámordult.

-Elég legyen - szólt rájuk Maya apja - Nos?

-Rendben - válaszoltam, mert biztos voltam benne, hogy képes vagyok rá - Ömm... Kérdezhetek?

-Csak nyugodtan.

-Mi ez a kivételes helyzet és miért vagytok ilyen kevesen? - kérdeztem mit sem sejtve, mire egyszerre szisszentek fel. Ekkor már sejtettem, hogy rossz dolgokat fogok hallani. Az öreg elmesélte, hogy Maya kicsinye nem rég megfulladt a tojásban, mert nem tudott időben kikelni, ezért befogadnak a helyére, hogy legyen ki továbbvigye a faj titkát. Ezenkívül megtudtam azt is, hogy ők feketelángú váltósárkányok és összesen ők maradtak már csak a fajból. Elmondta, hogy a fajuk példányai sosem fogadtak maguk közé más sárkányokat, mert őrizték a titkot, most pedig azért hagynak csak életben, mert a csapatukban lévő 2 kicsi nagyon kevésnek számít arra, hogy egy egész faj titkát megőrizzék. 

Maya, miután köszöntötték, elkísért körülnézni a völgyben. Megmutatta a tavakat, az erdőket, a kijáratokat, a halászhelyeket és a pihenőhelyeket. Útközben odajöttek páran köszönni nekem, mert még sosem láttak itt ezelőtt. Összefutottunk Nightcry-al is. Sue-nak kicsinyei voltak, akik befogadták őt testvérüknek. Örültem, hogy ő is jól van. 

Később visszatértünk a csapathoz és megismertem a 2 kicsit, Zoét és Leot. Eleinte nem voltak túl barátságosak. Maya adott nekem egy kis halat, majd miután megettem, szinte rögtön álomba is zuhantam.

3. rész

Elhagyjuk az otthonunkat

Három hónapja már, hogy elkezdtünk gyakorolni. Az elején kicsit fura volt, mert nemigen tudtuk, mire számítsunk. De ezalatt az idő alatt rengeteg dolgot tanultunk. A csapatmunkánkat magas szintre fejlesztettük és amíg együtt gyakoroltunk, igazán megkedveltem őket. A sok edzés alatt nem csak egymást ismertük meg, hanem a képességeinket is. Mona és Eclipse idősebb volt nálam, így ők már tudtak tüzet lőni, és amikor ők is elkezdtek Zeusznál tanulni, igazi kis mesterlövészek lettek. Nightcry és én inkább a repülésre szántunk több időt, aminek meg is lett a hatása. A harmadik hónapban már mind együtt repültünk a pályákon. Azelőtt sohasem voltam olyan boldog, mint mikor velük voltam. De semmi sem tart örökké...


Aznap éppen a pályán voltunk és úgy döntöttünk, átmegyünk Zeuszhoz a szigetre. El is indultunk, de valami furcsa volt. Útközben mindig láttunk más sárkányokat, de most egyet sem láttunk. Akkor még nem figyeltünk rá különösebben, mentünk tovább. Azonban amikor megérkeztünk oda, ahol az ölvészek szoktak pihenni, már éreztük, hogy baj van. Egy sárkányt sem találtunk, helyette viszont mindenhol égésnyomok voltak, és egy olyan lény szaga, amit akkor éreztem először. Megpróbáltuk megkeresni Glow nyomait, de semmit nem találtunk. Rossz előérzetünk volt, ezért elindultunk hazafelé. Még csak félúton jártunk, amikor észrevettünk sok fura dolgot, amik a vízen úsztak. Mindegyiken magas oszlopok voltak, amikre hatalmas rongyokat erősítettek. Fogalmunk sem volt, mik lehetnek azok.  Úgy éreztük, azonnal haza kell mennünk. De amikor odaértünk, azt kívántam, bár soha ne tettük volna. Szörnyű látvány volt. Ahol azelőtt a fészkek voltak, ott csak egy rakás hamu maradt. Ahol a kis sárkányok játszottak, ott akkor riadt sárkányok futkostak. Ahol az idősebb sárkányok gyűltek össze, ott feküdt rengeteg sárkány, köztük Imperial is... Élettelenül... A szememmel rögtön a szüleimet kezdtem el keresni, ahogy a többiek is a sajátjukat. Eclipse szülei a halott sárkányokon hevertek, szintén élettelenül. Amikor észrevette őket, azonnal leszállt és kétségbeesetten sírni kezdett. Azóta sem hallottam olyan szívszaggató hangot, mint az volt. Ekkor ismét megéreztem azt a szagot, amit már a szigeten is. Megláttam egy fura lényt Eclipse felé rohanni. A testén rongyokat viselt, a feje tetején és az állán hosszú fekete szőrzete volt. Akkor láttam először embert, bár akkor még nem tudtam, hogy mi az. Eclipse belefeledkezett a bánatába és nem vette észre.
- Eclipse! - kiáltotta Mona kétségbeesve, de már késő volt.
Az ember elkapta Eclipset és bedobta egy nagy vas ketrecbe, ami tele volt kis éjfúriákkal. A másodikban rengeteg sárkánytojás volt, amiket a fészkekből szerezhettek. A tekintetem átsiklott a harmadikra, amiben megláttam a szüleimet és még néhány felnőtt sárkányt, köztük Mona és Nightcry szüleit. Ahogy Mona is észrevette őket. Leszállt és a ketrechez ment, de ott rengeteg hasonló ember volt és Monát is bezárták. Szegénynek esélye sem volt.  Ekkor már nem tudtam elnyomni magamban a haragot. Leszálltam az első embertől nem messze és rákiáltottam.
- Hé! Mégis mit gondoltok?! Nem tehetitek ezt!
De ebből persze csak annyit hallott, hogy egy sárkány üvölt. Az emberek nem értik, amit a sárkányok mondanak. Viszont az ordításomra felfigyel és megfordult. Amikor meglátott, azonban olyan történt, amire nem számítottam. Arra gondoltam, hogy majd megpróbál elkapni. De ehelyett ámultan nézett rám a többi emberrel együtt.
-E-ez meg mi?- jött ki végül a száján. Meglepődtem, azt hittem nem képesek beszélni.
-Ez világoskék!- mondta egy másik.
-Ezt megszerzem magamnak!- kiáltotta egy harmadik, majd kirontott a tömegből és felém rohant.
Én azonban számítottam erre és elé nem sokkal egy plazmabombát lőttem a földre, amitől megtorpant, Nightcry és én pedig Felröppentünk. Azonban  megálltam a levegőben és lekiáltottam.
-Ezért még bosszút állok rajtatok!
Elindultunk, de még hallottam magam mögött, ahogy az emberek kiabálnak, de nem értettem mit.
Alacsonyan repültünk az erdőben, hátha találunk még valakit, de hiába. Végül leszálltunk egy kicsit pihenni.
-Most mi lesz velünk? - kérdezte Nightcry remegő hangon. Láttam rajta, hogy bármelyik pillanatban elsírhatja magát.
-Fogalmam sincs. De itt nem maradhatunk.
-Azt mondod, hogy hagyjuk el az otthonunkat? De mi még kis sárkányok vagyunk. Hosszú ideig nem tudunk még repülni! Egyedül ennivalót sem tudunk szerezni! És nem tudhatjuk mi van a szigeten túl! - egyre riadtabban beszélt. Sajnos az volt a baj, hogy igaza volt. Ekkor az mellettünk lévő bokor zörögni kezdett. Az egyik kis éjfúria jött elő, aki a szomszédos fészekben lakott.
-Fogatlan? - kérdeztem bizonytalanul, mert nem voltam biztos benne, hogy nevezzem. Eredetileg Fogi volt a neve, de a többiek Fogatlannak keresztelték át, mert mindig visszahúzva tartja a fogait.
-Thunderblue! - kiáltotta, miközben odafutott és megölelt minket.
-Mi történt itt?- kérdeztem tőle. Úgy emlékeztem, mikor eljöttem a fészekben aludt, ezért ott lehetett, mikor történt.
-Nagyon gyorsan történt minden. Arra lettünk figyelmesek, hogy a vízen furcsa dolgok közelednek. Mikor megérkeztek, azok a fura lények jöttek le róla. Volt közöttük egy, amelyik elől ment és mikor meglátta a csapatot, azt mondta, hogy mi az ő tulajdona vagyunk. Páran rájuk támadtak és ekkor kezdett minden rosszra fordulni... - itt sírni kezdett - Megölte őket és mindenkit aki megpróbált ellenállni. A csapaton kívül minden másfajta sárkányt elpusztítottak, kivéve azokat, akik megadták magukat. - elcsuklott a hangja és nem is tudott megszólalni, csak zokogott.
-És a kis sárkányokat és a tojásokat mind elvitték?- kérdezte Nightcry, aki közben Fogatlant ölelgette és próbálta nyugtatgatni.
-I-igen.Vagyis, volt egy kis siklósárkány, aki velem együtt menekült, de nem tudom hová lett.- mondta halkan.
-Keressük meg, hátha itt van még a közelben.-mondtam, majd elkezdtem szimatolni, hátha érzek valamit.
-Rendben - egyeztek bele mindketten.
Futni kezdtem, de nem jutottam messzire, mert egyenesen nekiütköztem a kis siklónak.
-Hé!- pattant fel rögtön harciasan.
-Oh. Ne haragudj. Éppen téged akartalak megkeresni.
-Miért?-még mindig harcias volt.
- Hogy ne légy egyedül. Mi elhagyjuk a szigetet. Velünk jössz?-kérdeztem tőle kedvesen.
-Igen. De ne hidd, hogy a segítségetek kellene. Siklósárkány vagyok, a lángom a Nap tüzével éget! Bármikor meglennék egyedül is. Akár le is győzhetlek titeket. - a hangján hallottam, hogy fél tőlünk.
-Persze, elhiszem én. -feleltem neki kedvesen.

Végül mi négyen elindultunk, fogalmunk sem volt hova, de el kellett mennünk. Egy sziget, ahol az elpusztult társaink vannak... Nem tudtunk volna ottmaradni. Nagyon sokat repültünk az óceán felett, de semmit nem láttunk, csak vizet. Sötétedni kezdett már, mire találtunk egy kisebb szigetet, ahol megpihenhettünk. Kerestünk pár bokrot, ahol elrejtőzhettünk, majd elhelyezkedtünk.
-Egyébként neked mi a neved? - néztem a kis siklóra, mert eszembe jutott, hogy még nem is tudom, hogy hívják.
-Nekem még nincsen nevem - nézett szomorúan.
-Még nincs neved? - nézett rá Nightcry meglepetten.
-Nem kell név ahhoz, hogy megpörköljelek! Sikló vagyok, a lángom a Nap tüzével éget! - mondta, megint harciasra váltva.
-Akkor mi lenne, ha így hívnának? - jutott hirtelen eszembe. Erre a kérdésemre mind értetlenül nézett rám.
- Sunfire. Azt jelenti Naptűz. - magyaráztam nekik.
- Ez tetszik! - mondta lelkesen.
-Örülök- mosolyogtam rá.
Nightcry belecsípett az oldalába, mire elkezdtek hosszasan vitázni. Fogatlan és én jól szórakoztunk rajtuk és végül ők is csak elnevették magukat. Ebben a hangulatban aludtunk el.

Elég későn keltünk fel másnap. Mikor elindultunk volna, akadt viszont egy kis gondunk. Sunfire és Fogatlan arra akart menni, amerről a hajók jöttek. Én mentem volna velük, de Nightcry meg volt róla győződve, hogy nem lenne értelme és csak minket is elkapnának. Barátok vagyunk, nem hagyhattam őt magára. Így hát elbúcsúztunk, megígértük egymásnak, hogy még találkozunk, majd elindultunk. Aggódtam értük egy kicsit, és reméltem, hogy nem esik bajuk.

Egy idő után viszont magunkért kezdtünk el aggódni. Már több mint 1 napja nem ettünk semmit és nem láttunk szigeteket, csak sziklákat. Aztán azt hittük csoda történt. Megláttunk két felnőtt nőstény sárkányt egy kisebb sziget szélén. Leszálltunk hozzájuk, de vigyáztunk, nehogy megtámadjanak. Az egyikük egy szörnyennagy rémség volt, de a másikról nem tudtam megállapítani, hogy mi.
- Öm... Ne haragudjanak, de tudnak nekünk segíteni? - kezdtem beszélni, de magam is elcsodálkoztam azon, hogy milyen erőtlen a hangom.
- Oh szegénykéim! Mi történt veletek? - jött oda hozzánk a szörnyennagy rémség.
Elmeséltük nekik, mi is történt, úgy láttam, kicsit lesokkolta őket.
-Ez szörnyű! Figyeljetek nálam van egy hely, téged be tudlak fogadni - nézett kedvesen Nightcry-ra - de rólad sajnos nem tudok gondoskodni - nézett rám szomorúan.
Ekkor odaállt elém az ismeretlen fajta sárkány.
-Talán be tudlak fogadni - kezdte kimért hangon - de fel kell készülnöd.- nézett rám szigorúan.
-Mire? - nem igazán értettem amit mondott.
-Ha úgy döntesz, hogy velem jössz,akkor szót kell fogadnod nekem. Meg kell tenned, amit mondok neked és hallgatnod kell rám.
-Rendben, megteszem. - néztem a szemébe. Szomorúságot láttam benne, valahogy éreztem, hogy nem akar bántani.
-Innentől kezdve más leszel, mint eddig voltál. Éppen ezért, válassz magadnak új nevet.
-Új nevet?-néztem rá kicsit furán.
-Igen. Mond hát, mi a neved?
Hirtelen nem tudtam mit mondani. Aztán eszembe jutott Sunfire. Felnéztem az égre. Alkonyodott.
-A nevem Nightfall.